A gyulaiak elvesztették az aranycsatát

A gyulai teniszezők elbukták az OB II-es csapatbajnokság rangadóját Kiskunhalason, ezzel vélhetően a bajnoki címről szőtt álmaikról is le kell mondaniuk. Papíron még van esélyük, hiszen egy mérkőzésük hátra van, mindez azonban inkább csak matematikai sansz, a realitás azt diktálja, hogy idény végén a halasiak játszhatnak majd osztályozót az OB I-be jutásért, akiknek a hátra lévő két meccsük közül egyet is elegendő behúzniuk, hiszen az egymás elleni eredmény nekik kedvez.

A 8:1-es végeredmény egyébként csalóka, hiszen a vendégek nagy csatára késztették a kiváló erőket felvonultató kiskunságiakat. Valamennyi szingli szoros meccset hozott, egyetlen kivétellel döntő szettekben születtek a hazai sikerek. Vasárnap 9:0-lal vigasztalódtak a gyulaiak, akitől az ezüstérmet már nem lehet elvenni.

OB II, szombati mérkőzés:
Halasi TC–
TSZSK Gyula I. 8:1
OB II-es csapatbajnoki teniszmérkőzés, Kiskunhalas. Gyulai győztes: Szeri Dávid (1. pálya).
További eredmény: Kiskunfélegyházi VTK–Ábris Pro Open 4:5.

Vasárnapi mérkőzés:
TSZSK Gyula I.–PTTE-Top Ten TC 9:0

OB II-es csapatbajnoki teniszmérkőzés, Gyula. Gyulai győztesek: Szeri Dávid (1.), Lovász Zoltán (2.), Domján Tamás (3.), Csernus István (4.), dr. Kopcsák Zoltán (5.), Kovács Zoltán Imre (6.), valamint a Kovács Zoltán, Szeri Dávid (1.), a Lovász Zoltán, dr. Kopcsák Zoltán (2.), és a Gyimesi Márton, Csernus István (3.) páros.
További eredmény: Ábris Pro Open–Match Point TC SE 7:2.
A bajnokság állása: 1. Halasi TC 14 pont (55:17), 2. TSZSK Gyula 14 (48:33), 3. Kiskunfélegyháza VTK 8 (38:34), 4. Match Point TC SE 8 (30:42), 5. Ábris Pro Open 6 (31:50), 6. PTTE-Top Ten TC 0 (23:49).

Egy osztállyal lejjebb a szegedi csapatok dominanciájáról szól az őszi fejezet. Kettős győzelmével a Sportmánia három fordulóval a vége előtt bebiztosította a bajnoki címet, a másik Tisza-parti alakulat pedig az ezüstéremre pályázik jó kilátásokkal. Itt pillanatnyilag hármas pontazonosság van a további dobogós helyekért, és jelen állás szerint a csabaiak maradnának érem nélkül, de még messze az évad vége, lehet javítani és persze rontani is.

OB III, szombati mérkőzések:
Szegedi VTK–Békéscsabai ETK 8:1

OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szeged. Békéscsabai győztes: Belanka Ádám (1.).
Orosháza VTK I.–TSZSK Gyula II. 8:1
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Orosháza. Győztesek: Juhos Tibor (1.), Baudermann Attila (2.), Bagosi Zsolt (3.), Németh István (4.), Dán Zsolt (6.), valamint a Németh István, Bagosi Zsolt (1.), a Baudermann Attila, Juhos Tibor (2.) és a Dán Zsolt, Nagy Gyevi Dávid (3.), illetve Kincses Bence (5.).
Szarvasi TC–Szeghalmi TE 1:8
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szarvas. Győztesek: Parczen Benedek (4.), illetve Nyíri Tamás (1.), Mihály István (2.), Nagy Szabolcs (3.), Sándor Csaba (5.), Borbíró Kristóf (6.), valamint a Nagy Szabolcs, Ali Tibor (1.), a Mihály István, Sándor Csaba (2.), és a Nyíri Tamás, Borbíró Kristóf (3.) páros.
További eredmény: Hódmezővásárhelyi TC–Sportmánia Agroázis Egyesület 0:9.

Vasárnapi mérkőzések:
Szeghalmi TE–Szeged VTK 6:3

OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szeghalom. Szeghalmi győztesek: Nyíri Tamás (1.), Mihály István (2.), Szűcs Krisztián (4.), Sándor Csaba (5.), Borbíró Kristóf (6.), és a Sándor Csaba, Szűcs Krisztián (3.) páros.
TSZSK Gyula II.–Szarvasi TC 7:2
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Gyula. Győztesek: Oláh Imre (1.), dr. Szelezsán Róbert (3.), Abrudán Attila (4.), Kincses Bence (5.), dr. Bagdi Árpád (6.), valamint az Abrudán Attila, Kincses Bence (2.), és a Tihanyi Tamás, Varga László (3.) páros, illetve dr. Szalbot Balázs (2.), és az Eckert Roland, Parczen Benedek (1.) páros.
Békéscsabai ETK–Hódmezővásárhelyi TC 8:1
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Békéscsaba. Békéscsabai győztesek: Hankó Bálint (1.), Belanka Ádám (2.), Weisz Gábor (3.), Varga Péter (4.), Nádas Bence (5.), valamint a Hankó Bálint, Weisz Gábor (1.), a Belanka Ádám, Varga Péter (2.) és a Nádas Bence, Truta Dominik (3.) páros.
Sportmánia Agroázis Egyesület–Orosháza VTK I. 7:2
OB III-as csapatbajnoki teniszmérkőzés, Szeged. Orosházi győztesek: dr. Szula Attila (6.), és a Bagosi Zsolt, Baudermann Attila (1.) páros.
A bajnokság állása: 1. Sportmánia Agroázis Egyesület 20 pont (75:24), 2. Szegedi VTK 14 (54:45), 3. Szeghalmi TE 14 (57:42), 4. Békéscsabai Előre TK 14 (50:49), 5. Orosháza VTK I. 12 (59:40), 6. Szarvasi TC I. 8 (44:55), 7. TSZSK Gyula II. 6 (36:63), 8. Hódmezővásárhelyi TC 0 (21:78).
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

Címlapon: A szarvasiak és a szeghalmiak a meccs után együtt fogyasztották el ebédjüket, és persze a söreiket, boraikat is

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.