Győrt is meghódította a Warriors

Győrben 30 tánciskola közel 900 táncosa részvétele mellett tartották meg a Fusion Dance Contest versenyt. A minden tekintetben színvonalas rendezvényen ott voltak és eredményesen szerepeltek a szarvasi illetőségű Babilon Táncsport Egyesület legjobbjai is.

Kovács Krisztina tanítványai 6 koreográfiával készültek és ezekből 5 dobogós helyezést szereztek, a Warriors nevezetű felnőtt formáció pedig már második alkalommal érdemelte ki az angol és szlovén bírákkal „megerősített” zsűri különdíját!
Nagyon örülök a sok szép eredménynek, és annak, hogy a lányok befektetett energiája megtérült. Külön büszkeség számomra, hogy felnőtt formációm idén minden versenyen kimagaslóan megállja helyét a hazai mezőnyben a helyét. Kíváncsian várom, hogy a határokon túl mire leszünk képesek, merthogy több nemzetközi erőpróbára is készülünk nyilatkozta a győri esemény kapcsán a babilonos lányok edzője.

Szarvasi helyezések. Profi kategória. Felnőtt formáció: 1. Warriors (Kovács Zsanett, Pillár Bianka, Fazekas Döníz, Kondacs Dóra, Kincsesi Dóra, Gorda Csenge, Hadadi Mercédesz, Hadadi Henriett, Gömöri Anikó, Kis Hanna, Kisuczki Dóra, Tóth Ramóna, Kusnyar Zsuzsanna, Egri Laura, Csernus Dominika, Uhljár Nikolett, Uhrin Dóra, Terhes Anna, Sári Boglárka, Bába Laura). Felnőtt szóló: 3. Kovács Zsani. Felnőtt duó: 3. Kovács Zsani, Pillár Bianka.
Amatőr kategória. Gyerek duó: 1. Tóth Ramóna, Kisuczki Dóra. Felnőtt duó: 3. Gömöri Anikó, Egri Laura. Junior szóló: 9. Sári Boglárka.

B. M.

Címlapon: A különdíj anyagi elismerést hozott a Warriors formációnak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.