A BRSE számára Újpesten kezdődik az újév

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a Versenybizottság előterjesztése alapján elfogadta a sportág 201819-es évi versenynaptárát. Ebből az is kiderült, hogy a női extraligás bajnokság október első hétvégéjén rajtol el.

A program szerint a Linamar-Békéscsabai RSE ötszörös bajnokcsapata idegenben kezdi meg szereplését, méghozzá az előző évben „mumusnak” számító UTE otthonában. Az első hazai mérkőzés egy héttel később lesz, amikor is nyomban egy csúcsrangadóra kerül majd sor a városi sportcsarnokban, a Nyíregyháza csapatával szemben. A pontos dátumokat és kezdési időpontokat a felek napokon belül leegyeztetik.

Címlapon: AZ UTE ellen kezdenek a csabai lányok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.