A Cegléd nyerte a Viharsarok Kupát

A Ceglédi KE együttese nyerte hétvégén a 63. alkalommal megrendezett Viharsarok Kupa férfi felkészülési kosárlabdatornát. A házigazda Omnia Pub&Food alakulata harmadik helyen végzett.


A torna első mérkőzése a tavalyi NB I B Zöld csoportos bajnokság 3-4. helyezettje között zajlott. Ahogy a tavaly, úgy ezúttal is az Óbudai Kaszások győzött a hódmezővásárhelyiek ellen. A folytatásban az NB II-ből érkező, jócskán megerősített ceglédiek győztek a mindössze második tesztmérkőzését játszó házigazdák ellen.
A szombati helyosztókon előbb a bronzéremért játszottak. A békésiek kiváló első félidei teljesítményükkel 32 pontos vezetést szereztek a Hódmezővásárhely ellen. A második negyedben egy 20:4-es békési rohammal tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés. A döntőben a roppant fiatal Kaszások csapata lelkes játékával megszorongatta a rutinos Ceglédet, de az így is jelentős magassági fölényben lévő Pest megyei gárda győzelme nem forgott veszélyben.
Balog Vilmos, a Békés edzője: – Nagyon vártuk már a Viharsarok kupát, mert eddig csak egy meccset tudtunk játszani, így „élesben” is látni akartuk, hogy hol tartunk. A két meccs megmutatta a hibáinkat, s így a bajnoki rajtig ezeket próbáljuk javítani. A csapatunkban bemutatkozott a Szolnoki Olajtól érkező Szabó Norbert, aki négyes poszton segíthet nekünk.

Eredmények: Vásárhelyi Kosársuli–Óbudai Kaszások 57:66, Omnia Pub&Food Békés–Ceglédi KE 76:104. 3. helyért: Omnia Pub&Food Békés–Vásárhelyi Kosársuli 90:83. Döntő: Óbudai Kaszások–Ceglédi KE 70:73.
Különdíjas. Legeredményesebb játékos: Vámos László (Óbudai Kaszások). All Star csapat: Vámos László (Óbudai Kaszások), Kertész Dániel (Békés), Nárai Bence (Cegléd), Hegedűs Gergely (Cegléd), Ondima Olivér (Óbudai Kaszások).

Címlapon: A békésiek játékmestere, Kertész Dániel, akit beválogatták a torna kezdőötösébe