A félidők végén hagyott ki a figyelem

Vereséggel zárta a bajnokságot a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A sárréti együttes Borsodban maradt alul a kiesés veszélye által fenyegetett Tállya „albérletében”, ezzel a Keleti csoport legeredményesebb újoncaként, 8. helyen zárta az évet.

Tállya KSE–Füzesgyarmati SK 2–1 (1–1)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Múcsony, 100 néző. Vezette: Leél-Őssy Ádám (Kulcsár Dániel, Kovács Brankó).
Tállya: Hegedűs I. – Nyitrai, Bihari, Horváth B., Horváth N. (Kovács F., 24.) – Irhás (Kovács Sz., 88.), Polényi, Paranai, Bocsi – Lippai, Ondó. Edző: Uray Attila.
Füzesgyarmat: Fildan – Hajdú (Bajnók, 8.), Nagy T. (Zádori S., 90.), Raducu, Varga M. – Toca, Villand – Styecz, Sipos (Lukács, 65.), Pataki – Urbán. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.
Gólszerző: Bocsi (45+2.), Paranai (90.), ill. Hajdú (2.).

Jobban nem is kezdhetett volna a gyarmati együttes, hiszen már a 2. percben a házigazdák kapujában táncolt a labda. Pataki balról ívelt kapu elé egy szabadrúgást, a hosszún érkező Hajdú önmagát sem kímélve, csukafejessel juttatta hálóba a játékszert, 1–0. A gól szerzőjét a befejezés közben fejen rúgták, emiatt hamarosan le is kellett cserélni (utólag derült ki, hogy orrtörést szenvedett). A kényszerű cserének a későbbiekben lett jelentősége, addig azonban támadásban maradt a vendégcsapat. Előbb Sipos lövése csattant a kapufán, majd egy újabb pontrúgást követően Raducu fejesénél a gólvonalról mentettek, a labda Urbán elé került, aki fél méterről kihagyta a bajnokság legnagyobb ziccerét. A hazaiaknak egy ígéretes lövésük volt, ennek során Fildan a szezon védését mutatta be. Az első félidő utolsó pillanatában lett jelentősége Hajdú cseréjének. Ekkor kellett volna a jobb oldalon először megoldani egy támadás levédekezését, de Bajnók elkalandozott, Styecz pedig egy az egyben párharcot vesztett, és az embere, Bocsi kiegyenlített, 1–1.
A második félidőre már felbátorodott a hazai csapat, igaz helyzetig nem jutott. A gyarmatiak ki nem kényszerített hibák miatt folyamatos nyomás nehezedett a kapujukra. Az újabb csere sem tudott pluszt hozzátenni a játékhoz a vendégeknél. Valódi helyzet nélkül peregtek le a percek, mígnem egy lesgyanús szituációnál a végén a gyarmatiak bal szárnya is csődöt mondott, ennek hatására egy visszapasszolt labdát Paranai a kapu tor
ból nem hibázta el, 21.
Összességében a gyarmati csapat több tagja átérezte a mérkőzés fontosságát, néhányan ellenben már mintha szabadságon lettek volna a találkozó idején.

Jó: Irhás, Lippai, ill. Hajdú.

Boros Tibor:A tabella azt mutatja, hogy teljesítettük a helyezésre vonatkozó minimális célkitűzésünket, hiszen a pályán elért eredmények alapján ötödikek vagyunk, így összességében elégedett lehetnék. Ebben a pillanatban azonban mégis van némi hiányérzetem, mivel amit erre a mérkőzésre kértem hozzáállásban, két-három embertől nem kaptam vissza, és ez most döntőnek bizonyult. A lelkiismeretem tiszta, és a jövő évre is maradó játékosoké is az lehet, mert ma igazi sportemberek voltak, akik mindent megtettek a győzelemért. Ezúton ígérhetem, hogy mentálisan, azaz hozzáállásban és szakmailag is egy magasabb nívójú Füzesgyarmat lép majd pályára a következő évi bajnokságban.

K. G.

Címlapon: Csatakép a két csapat őszi párharcáról, amit akkor simán nyertek a gyarmatiak. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.