A fináléért játszanak a megyei kupában

Már a fináléba jutás lesz a tétje szerdán a labdarúgó Békés Megyei Kupa párharcainak. Kondoroson és Mezőhegyesen rendeznek meccseket 17.30 órától. Fél órával később, szintén ezen a napon rendezik meg a sajnálatos sérülés miatt félbeszakadt Mezőkovácsházi TE–Körösladány MSK megye I. osztályú találkozót.

Ami a kupát illeti, a sorozatot tavaly keltette életre az MLSZ területi igazgatósága, miután a Magyar Kupa lebonyolítását és időrendjét alaposan átszervezte a honi szövetség. A cél az volt, hogy valamennyi viharsarki együttes versenylehetőséghez jusson, függetlenítve a bajnoki rendszertől. Az első kiírást a Körösladány nyerte, amely a tavalyi döntőben a Kondorost győzte le. A címvédő már kiesett, a KOTE viszont még eséllyel pályázik arra, hogy ismét ott lehessen a fináléban. Ehhez a járási riválissal szemben kellene eredménnyel járnia, de a hétvégi bajnoki formák alapján a szarvasiak helyzete sem reménytelen. A másik párban a hegyesiek várakozásait a hazai pálya előnye, a szabadkígyósiakét a kiválóan teljesített tavaszi idény adja, a többi meg eldől a pályán.

A párosítás. Május 17., szerda, 17.30: Kondorosi TE–Szarvasi FC, vezeti: Pécs Zoltán. Mezőhegyesi SE–Szabadkígyósi SZSC, v.: Barta Tibor.

Címlapon: Szerdán Kondoroson, három nappal később immár bajnokin, Szarvason találkozik a két járási rivális. Fotó: Babák Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.