A gyengélkedő váciak Csabán javítanának

A múlt heti, gyirmóti 2–2-es „kirándulás” után hazai környezetben folytatja a bajnoki sorozatot a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata, vasárnap a váci alakulatot fogadja a Kórház utcai stadionban.

A lila-fehérek a hétközi pótolt fordulóból kimaradtak, lévén a március 16-ára kiírt, de két nappal később egyedüliként lejátszott 25. fordulóban az ETO FC Győrrel (1–3) hazai pályán lejátszották a derbit (az MTK két nappal korábban ugyancsak megmérkőzött a Budafokkal, akiket 3–2-re legyőztek). Így szerdán nyolc találkozót pótoltak, miközben a viharsarkiak pihenhettek, rendezhették soraikat.
Most viszont azt a Duna-parti alakulatot fogadják, amelytől tavaly október 15-én, az „odavágó” során Balajti és Króner korán esett góljaival kikaptak 2–1-re, amire Birtalan válaszolt még az első játékrész hajrájában. Vagyis van miért visszavágniuk. A vendégek egyébként 31 forduló után ötvenszázalékos mérleggel a kilencedik helyről várják a vasárnapi folytatást, eddig 11 győzelmet, kilenc döntetlent és 11 vereséget jegyeznek, és 42 ponttal rendelkeznek. Ennél éppen tízzel van többje a bronzérmes helyen tanyázó Békéscsabának, miután 15 alkalommal nyertek, hétszer döntetlent játszottak és kilencszer hagyták el vesztesen a pályát.
A váciak az elmúlt hét végén, hazai pályán 1–1-et játszottak a Cegléddel, a hétközi, pótolt összecsapáson pedig, ugyancsak hazai környezetben, 1–0-ra kikaptak a Mosonmagyaróvártól. A vendégek egyébként a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükön nem tudtak nyerni, három döntetlenjük volt, két vereség mellett. Így aztán vélhetően a Duna-partiak is minden erejükkel azon lesznek, hogy javítsanak az utóbbi hét mérlegén.
Boér Gábor, a lila-fehérek mestere ennek ellenére óva intette játékosait az elbizakodottságtól, amikor így fogalmazott: – Eddig a csapat erőn felül teljesített, és jelenleg a harmadik helyen áll, amit szeretnénk megőrizni a szezon végéig. Ahhoz, hogy ez teljesüljön, a hazai mérkőzéseinket meg kell nyernünk, és idegenben pedig több bravúr is kell majd, hogy a terveinket elérjük. A csapat tagjai becsületesen készültek a héten is, és mindent megtesznek majd a siker érdekében. A sérültjeink felépültek, egyedül a belső védő, Dlusztus Andrásra nem számíthatok, aki begyűjtötte ötödik sárga lapját.
A váci csapat tagja a korábbi csabai labdarúgó, Kákonyi Dániel, aki eddig négy gólt szerzet, ám most lábtörésből gyógyul, emiatt nem léphet pályára a lilák ellen.
A Békéscsaba 1912 Előre–Vác FC találkozóra április 29-én, vasárnap 17 órától kerül sor a békéscsabai, Kórház utcai stadionban, az összecsapás játékvezetője Szilágyi Sándor, segítői: Horváth Róbert és Szilágyi Norbert.

Címlapképünkön: míg a gyengélkedő váciak Csabán javítanának, a lila-fehérek szeretnének többször is hasonló gólörömben részesülni vasárnap a Duna-partiak ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.