A gyulai lányok végre megmutatták!

Megszerezte első győzelmét az NB I-es női futsal-bajnokságban a Gyulai Amazonok együttese, amely jó és eredményes játékkal múlta felül a zalaegerszegi Ricsilla Futal alakulatát.

A mérkőzés első tíz percében tapogatózó játék folyt azt követően magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat, és már a szünetig megnyugtató előnyre tett szert. Bálint Rebeka indította el a gólgyártást, majd Lehota Szimonetta ért szerencsétlenül bele Perjési Rita átlövésébe, a játékrész vége előtt pedig Kurai Nikolett passzát Balogh Noémi helyezte a hálóba.
Szünet után ismét Bálint Rebeka volt eredményes, de a vendégek dicséretére szól, hogy a hiányzó játékosaik ellenére remekül küzdöttek, és egy gólra sikerült felzárkózniuk. Perjési Rita azonban egy szemfüles labdaszerzés után az üres kapuba helyezte a labdát. Megyeri Boglárka találata izgalmassá tette az utolsó 3 percet, a végén egy zalaegerszegi labdavesztés után Fülöp Diána üres kapuba rúgta a bőrt, beállítva a végeredményt.
Molnár Zoltánné: – Hatalmas öröm töltött el bennünket, hogy végre sikerült megszereznünk az első győzelmünket. Az első félidőben már eldönthettük volna a találkozót. A második félidőben nagyon akart az ellenfelünk, kicsit talán a csapatunk el is bízta magát 4–0-nál, de végül tartani tudtuk a különbséget.

Gyulai Amazonok–Ricsilla Futsal 6–4 (3–0)
NB I-es női futsalmérkőzés. Gyula, 200 néző. Vezette: Szelezsán, Baráth, Boda.
Gyula: Palócz – Balogh N., Molnár Á., Fülöp, Perjési. Csere: Kurai, Sovány, Németh, Bálint. Edző: Molnár Zoltánné.
Ricsilla: Kiss E. – Megyeri, Marsai, Szűcs, Lehota. Csere: Tillinger, Fábián. Edző: Halmos Máté.
Gólszerző: Bálint 2, Perjési, Fülöp, Balogh N., Lehota (öngól), illetve Marsai 2, Megyeri 2.

M. Á.

Címlapon: A sporttörténelmi jelentőségű siker részesei. Fotó: Tóth László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.