A határvárosiak nem lassítottak

Teljes játéknapot bonyolítottak le szombaton a megye II. osztályú labdarúgó-bajnokság A-jelű csoportjában. A 6. forduló mérkőzései közül megkülönböztetett figyelmet kapott a Dévaványa határvárosi látogatása, ahol két veretlen csapat feszült egymásnak.


A tavaly még I. osztályban szereplő mezőhegyesiek hibátlan teljesítménnyel fogadták az Északi-csoport bajnokát, amely előtte mindössze egyetlen döntetlennel veszített pontokat. Most viszont az első vereségét szenvedte el a határvárosban, ahol kezdettől a házigazdák akarata dominált. A határvárosiak megnyugtató előnyt szereztek az első félidőben, de a folytatásban sem ültek rá erre, és végül öt góllal múlták felül az egyik legjelentősebb ellenlábast. A ványaiak lépéshátrányba kerültek, az élmezőny többi tagja viszont sikerrel vette mérkőzését. A legkitartóbb üldözők közül a MÁV és a Kinizsi is idegenben nyert. A vasutasok egy jól eltalált lövéssel jutottak a 3 ponthoz és őrizték meg veretlenségüket Békésszentandráson, a sarkadiak pedig a második félidőben őrölték fel Kunágotán a vendéglátójuk energiáját egy jó cserének is köszönhetően. Kísértetiesen hasonlóan alakult a kovácsházi meccs is, ahol a Komlós vitézkedett egy félidőn keresztül, szünet után viszont fölénybe került a tavalyi déli bajnok és meg sem állt négy gólig. A másik mezővárosi gárda, a Berény is négy találatig jutott a mérsékelten teljesítő Vésztő ellen, amely ugyancsak a második félidőben „rogyott meg”. Gádoroson két nyeretlen alakulat csapott össze az első őszi siker megszerzése érdekében. A kétegyháziak számára alakult jobban a derbi, akik az első félidőben háromszor is betaláltak a hazaiak kapujába. Szünet után új erőre kaptak a helyiek, nyomban sikerült karnyújtásnyi közelségbe felzárkózniuk, ám ezzel el is lőtték az össze muníciójukat, a vendégek viszont még újítani tudtak a találkozó utolsó negyedében. Ebben az időszakban vitte döntésre a pontok sorsát a Doboz is, amely a szervezetten játszó Apácát múlta felül egyetlen találattal. Kicsi volt a különbség a felek között Csabacsűdön is, ahol az első félidő a hazaiak, a második pedig az okányiak akarata szerint alakult. A sárrétiek a szépítő találat után közel kerültek a pontszerzéshez, de egy kiállítással önmaguk sorsát lehetetlenítették el. A csűdiek így nyolc nap alatt 7 ponttal gyarapították a számlájukat és már 8. helyen állnak a tabellán.

Eredmények, program, gólszerzők, tabella:

Címlapon: A Kunágota és a Dévaványa is pórul járt a szombati mérkőzésén. Fotó: Erdős Csaba