A horvátok is büntetőkkel negyeddöntősök

Horvátország 1–1-es rendes játékidő és hosszabbítás után 11-esekkel 3:2-re legyőzte Dániát Nyizsnyij Novgorodban, így bejutott a legjobb nyolc közé az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.A horvátok a nap során korábban a spanyolokat ugyancsak büntetőpárbajban legyűrő oroszokkal játszanak szombaton Szocsiban az elődöntőbe kerülésért.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Horvátország–Dánia 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 3:2
Nyizsnyij Novgorod, 43 000 néző. Vezette: Néstor Pitana (argentin).
Gólszerző: Mandzukic (4.), illetve M. Jörgensen (1.).
Sárga lap: M. Jörgenssen (115.).

Gyors gólváltással indult a mérkőzés, előbb a horvát, majd a dán kapu előtt alakult ki kavarodás, és abból találatot eredményező helyzet, így még négy perc sem telt el, amikor már 1–1 volt az állás.
Azután lassacskán kialakult az első félidőt alapjában meghatározó játékkép: a horvátok futballoztak fölényben, többet támadtak és lőttek kapura, a szívósan védekező dánok pedig egy-egy ellenakcióval igyekeztek veszélyt teremteni.
A szünet után is hasonló volt a felállás, de a nagyon fegyelmezetten játszó dánok ekkor már többször indultak meg előre, miközben a horvátoknak nem nagyon volt elképzelésük arról, hogyan kerüljenek a dán védők mögé és távolról is csak elvétve tudtak kapura lőni. Viszonylag eseménytelen játékkal telt el a második félidő, így hosszabbítás következett.
Ebben a dánok kezdtek aktívabban, miközben továbbra is hatékonyan szűrték meg az ellenfél támadásait. A horvátok – ahogy a második félidő nagy részében – a ráadásban sem játszottak lendületesen, ha eljutottak a dán kapuig, a védők mindig létszámfölényben voltak. Mindkét szövetségi kapitány élt az új szabály adta lehetőséggel, a hosszabbításban negyedik cserével frissített.
A mérkőzés inkább a dánok elképzelése szerint alakult, stabilan védekeztek, és az idő haladtával egyre magabiztosabbá váltak, míg a horvátok csak az első félidőben diktáltak nagy tempót. A sok bizonytalansággal lezajló tizenegyespárbaj után viszont mégis ők örülhettek.

További program
Nyolcaddöntő:

Július 2., hétfő:
Brazília–Mexikó, Szamara, 16.00 (5.)
Belgium–Japán, Rosztov-na-Donu, 20.00 (6.)
Július 3., kedd.:
Svédország–Svájc, Szentpétervár, 16.00 (7.)
Kolumbia–Anglia, Moszkva (Szpartak Stadion), 20.00 (8.)
Negyeddöntő:
Július 6., péntek:
Uruguay–Franciaország, Nyizsnyij Novgorod, 16.00
E1/F2 (5.)–G1/H2 (6.), Kazany, 20.00
Július 7., szombat:
F1/E2 (7.)–H1/G2 (8.), Szamara, 16.00
Oroszország–Horvátország, Szocsi, 20.00

Címlapon: Mandzukic korai egyenlítésekor merész lett volna feltételezni, hogy nem születik újabb gól és büntetők döntik majd el a vasárnapi második nyolcaddöntőt is

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.