A KOTE és a Gyarmat lépett ki a megyéből

Szerdán délután két pikáns párharccal lezárult a labdarúgó Magyar Kupa megyei szakasza. Mindkét helyszínen hazai siker született, így a megyei NB-s együttesek mellé a pillanatnyilag legerősebbnek tartott két megyei alakulat, a Kondoros és a Füzesgyarmat csatlakozhat. Előbbiek két szöges ellentétben álló félidőt követően múlták felül a Rákóczi Vasas együttesét, utóbbiak a sárréti „El Clásicót” nyerték jobb első 45 percet produkálva.

Mivel mindössze 14 viharsarki csapat nevezett a sorozatra, ezért három forduló is elegendő volt ahhoz, hogy kellő létszámra rostálja a mezőnyt. A mostani párharcok győztesei ennek köszönhetően két „sebességi fokozatot” kihagyva „kapcsolhattak hatodikba”, vagyis kapcsolódhatnak a kupa hatodik körébe, ahol immár NB-s alakulatokat is kaphatnak a 128-as táblán.
Részben a folytatás is ismert már. Annyi biztos, hogy a 12 NB I-es, valamint a 20 NB II-es gárda idegenben kezd és egymással nem kerülhet párba. Akiket élvonalbeli együttessel sorsolnak össze, azok szeptember 14-én lépnek pályára, papíron az összes többi találkozó szeptember 21-én lesz.

Ami pedig a szerdai kondorosi párharcot illeti, a vendég telepiek jobban kezdtek és bár a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek, a vendégek villámakcióiban lényegesen több veszély volt. Félóra után, az egyik ilyen támadásból jutottak vezetéshez Tasi fejese révén, s ha Szóliknak nincs ilyen jó napja, akár meg is duplázhatták volna ezt az előnyt szünetig. A pihenőt követően mondhatni új meccs kezdődött. A hazaiak agilisabbak és pontosabbak lettek, Péli gyors egyenlítése pedig a korábbi tanácstalanság jeleit is „kisimította”. A KOTE dominálta a játékot, Takács szép találatával fordította maga javára a meccset, Harangozó legvégén esett találata pedig már nem különösebben osztott-szorzott, mert a vendégek 2–1 után sem tudtak érdemben változtatni a meccs menetén.
Kondorosi TE–Rákóczi Vasas SE 3–1 (0–1)
Kondoros, 170 néző. V.: Benyovszki Zoltán.
Kondoros: Szólik – Hanyecz, Kis M. (Zsíros), Süli, Vajgely – Rafaj (Kajtár) – Takács, Lakatos (Mihalecz), Borgulya – Harangozó, Péli. Edző: Janis János.
Rákóczi Vasas: Tóth K. – Márki, Szabó N. (Németh), Ludányi, Sajti (Albert) – Szabó Á., Gulyás – Simon R., Mazán (Sindel), Nyéki – Tasi. Edző: Polyák László.
Gólszerző: Péli (49.), Takács (63.). Harangozó (88.), ill. Tasi (31.).

Gyarmaton a meccs elején a vendégek alaposan ráijesztettek a házigazdákra. Támadólag léptek fel, lehetőségeik is adódtak, betalálni azonban nem tudtak. Az idő múlásával szépen lassan fordult a kocka, a hazaiak vették át az irányítást, Domokos Attila pazar alakításával félóra múltán előnyhöz is jutottak. A szeghalmiak sorsát Veres teljesen felesleges, második sárgát érő szabálytalansága, illetve az egy perc múltán Kiss közeli találata formájában érkező „halmazati büntetés” pecsételte meg.
Szünet után valójában már csak egy csapatot láthatott a hétközi időpont ellenére szép számban kilátogató közönség. Bár Miklya ugyancsak elkerülhető kiállítását követően emberelőny tekintetében egalizáltak a szeghalmiak, a játékot a gyarmatiak uralták, igaz számos ziccerükből csak egyet tudtak értékesíteni.
Füzesgyarmati SK–Szeghalmi FC 3–0 (2–0)
Füzesgyarmat, 250 néző. V.: Barta Tibor.
Füzesgyarmat: Kajári – Mészáros, Bányai, Kelemen, Kiss D. – Bakk, Tóth N. (Gyáni), Urbán (Vass), Bajnók – Miklya, Domokos A. (Tóth L.). Játékos-edző: Boros Tibor.
Szeghalom: Baranyi – Nagy M., Veres, Mező (Boruzs K.), Hajdú (Vincze) – Tatár, Cserna, Turcsek Sz., Mészáros M. – Tóth G., Ernyes (Erdősi). Edző: Turcsek Zoltán.
Gólszerző: Domokos A. (32.), Kiss D. (45.), Kelemen (75.). Kiállítva: Miklya (58.), ill. Veres (44.).

Címlapon: A kezdeti nehézségek után a gyarmatiak gondmentesen vették a sárréti derbit. Fotó: Ács Zsolt Jr.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.