A lehetőségek adva voltak!

Nem éppen a Békéscsaba 1912 Előre aranyoldalaira kerül be 2019 szeptembere, amelyet győztes bajnoki nélkül zárt az NB II-es csapat. A lila-fehérek a pontvadászat 10. fordulója keretében a Gyirmót otthonában szenvedtek fájó vereséget, hiszen a lehetőségeik adva voltak a pontszerzéshez, mégis a hazai együttes kasszírozta be mindhárom egységet.


Gyirmót FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre 20 (10)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Győr-Gyirmót,
505 néző. Vezette: Pillók Ádám (Aradi József, Ország Péter).
Gyirmót: Rusák – Villám, Hudák, Lipták Z., Zeke – Tóth B. (Vogyicska, 76.), Vass Á., Nagy P., Májer – Szarka (Szabó L., 87.), Heffler N. (Koltai, 78.). Vezetőedző: Csertői Aurél.
Békéscsaba: Ribánszki – Szalai, Farkas M., Szélpál N., Mészáros – Máris (Gréczi M., 65.), Nagy S., Király, Bidzilya – Olasz D. (Pantovics, 74.), Kovács Á. (Hursán, 62.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.
Sárga lap: Király a 21., Vass Á. a 23., Tóth B. a 74. percben.

42. perc: Heffler Norbert 25 méteres szabadrúgásból tekert a kapu bal alsó sarkába, a labda a kapufáról pattant a békéscsabai hálóba, 1–0.
58. perc:
Nagy Patrik szabadrúgását követően Tóth Bence emelt vissza középre, ahol az előrehúzódó Lipták Zoltán közvetlen közelről fejelt a kapu felső részébe, 2–0.

 

Ahogyan arról a találkozó beharangozójában is írtunk, Schindler Szabolcs vezetőedző előzetesen a fegyelmezett játékot és a helyzetek százszázalékos kihasználását tartotta a siker zálogának csapata gyirmóti fellépése előtt.
Nem is kezdtek visszafogottan a lila-fehérek, hiszen a mezőnyben ügyesen adogatva, méltó partnerei voltak a kerete alapján méltán egyre biztatóbb formába kerülő házigazdákkal szemben. A gyirmótiakat nyilván nem az első félidő alapján tartják éremesélyesnek, hiszen semmi extrát nem csináltak. Illetve csak egyet, de az is alakulhatott volna másként, amennyiben a viharsarkiak élnek a kínálkozó és felkínált lehetőségekkel. A meccs helyzetét Olasz Dénes hagyta ki, mivel nem koncentrált kellően a kapussal szemben egy ajándékba kapott labdánál. Ha a serdülő-egyben is kötelezőnek számító feladatot elvégzi, egészen máshogy alakul minden. Így viszont nem csak ő büntette csapatát, hanem a félidő vége előtt Heffler Norbert is, aki szépségdíjas szabadrúgásból juttatta vezetéshez az övéit.
Szünet után már nem volt meg az a tűz a vendégek játékában, ami eredményre vezethette volna őket. A második hazai találat után görcsössé vált a Csaba, és ezen még a támadók lecserélése sem tudott változtatni. Veszélyt inkább a szórványos hazai kiugrások jelentettek, de Csertői Aurél alakulata ekkor már inkább a biztos vezetését tartotta szem előtt, mintsem az újabb találatok megszerzését.
Ellentétes félidők után alakult ki a Gyirmót győzelme, ami a helyzetek kihasználása miatt megérdemeltnek tekinthető.
Jó: Lipták, Tóth B., Nagy P., Vass Á., ill. senki.

Mestermérleg
Csertői Aurél
:Döcögősen indult a mérkőzés, de az első játékrész derekán sikerült elkapnunk a ritmust és előnnyel fordulhattunk. A szünet után jobban játszottunk, nem hagytuk kibontakozni a Békéscsabát. Győzelmünk teljesen megérdemelt.
Schindler Szabolcs: – Az ellenfél két gólt szerzett rögzített helyzetből, mi viszont kihagytuk a lehetőségeinket, így hiába voltunk szervezettek, most már a veszélyzónából várhatjuk a folytatást.

B. L.

Címlapon: Ribánszki Lászlónak nem volt esélye Heffler Norbert jól eltalált szabadrúgásával szemben. Fotó: GyirmótFC.hu