A Lokival tesztelt az Előre

Tíz napos felkészülést követően az első edzőmérkőzését játszotta szerdán délután a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. A lila-fehéreknek Debrecenben, a pallagi edzőközpontban volt jelenésük, ahol az élvonalbeli Lokival játszottak kétszer 60 perces mérkőzést.


Debreceni VSC–Békéscsaba 1912 Előre 2–1 (2–0)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Debrecen, zárt kapuk mögött.
Debrecen, I. félidő: Nagy S. Bényei, Kinyik Á., Pávkovics, Ferenczi Bódi, Kinyik E., Haris, Varga K. Szécsi, Adeniji. II. félidő: Hrabina Lakatos, Szatmári, Belényesi, Fűzfői Pintér (Damásdi), Csősz, Baráth, Kundrák (Csirszki) Bévárdi, Trujics. Vezetőedző: Vitelki Zoltán.
Békéscsaba, I. félidő: Ribánszki – Pilán, Polényi, Nagy S., Mészáros – Hursán, Bidzilya, Kovács Á. – Gréczi, Tóth D., Gránicz. II. félidő: Uram – Farkas, Nagy S. (Lustyik), Babinyecz – Szalai, Király, Váradi, Pantovics, Zahorán – Burai (Faragó), Lukács. Vezetőedző: Schindler Szabolcs.
Gólszerző: Adeniji (9.), Bódi (25.), ill. Burai (74.).

A csabaiaknál a kezdőben kapott helyet Gránicz Patrik, aki fél év után térhet vissza Győrből, ahol az őszi idény során kevés lehetőséghez jutott. A mérkőzés elején a hazaiak játéka érvényesült, ennek eredménye volt Adeniji korai gólja, majd negyedóra múltán Bódi találata. A csabaiak a megterhelő edzésmunka hatására nehezen vették fel az ideális fordulatszámot, a félidei sorcserék után azonban már többet kezdeményeztek. A 74. percben az egyik szépen felépített támadásuk végén Zahorán bal oldali beadásából Burai révén a szépítés is összejött számukra.
Schindler Szabolcs: Két csapatot raktunk össze, hiszen a terv az volt, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon. A mérkőzés ennek megfelelően elérte a célját, nem az eredményen volt a hangsúly.

Sz. L.

Címlapon: Gránicz Patrik fél év után visszatérhet a Kórház utcába. Fotó: Erdős Csaba.