A megyei labdarúgás aktualitásai

Végéhez közeledik az őszi megyei labdarúgó évad, ettől persze még „termeli” a híreket a sportág. Hogy csak a leglényegesebbek dolgokat említsük, döntés született például a II. osztályú bajnokság esetében tavaszi első forduló végleges időpontjáról, illetve az U19-es fiatalok kupakiírásának módosításáról. Az aktualitásokat Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igazgatója foglalta össze.


Ismeretes, hogy a nyári bajnoki menetrend kialakításakor feltételesen két időpontot hagytunk jóvá a megye II. osztályú bajnokságok tavaszi első fordulójára. Bár a jelenlegi kedvező időjárás lehetővé tenné, hogy az idény végére előrehozzuk a játéknapot, a versenybizottság ennek ellenére nem élt ezzel az opcióval – mondta a sportvezető.
Mindez annyit taka
r, hogy az I. osztályhoz hasonlóan, a második vonal A- és B-jelű szekciójában is a február 29-én folytatódnak majd a június 6-ig zajló küzdelmek. Így sem marad eseménytelen azonban a november utolsó hétvégéje, hiszen utolsó őszi és az első téli napon ismét Békés megyei rendezi a megyei amatőr válogatottak délkelet-magyarországi regionális selejtező tornáját.
– Elvállaltuk a rendezést, így november 30-án és december 1-jén Füzesgyarmaton bonyolítjuk le az öt csapatos tornát, melynek országos győztese képviselheti majd Magyarországot az UEFA Régió Kupáján. Válogatottunk, melyet a legutóbbi év edzőjének megválasztott Brlázs Gábor vezet, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Csongrád megye csapataival mérkőzik meg a sárréti városban. Az eseménnyel kapcsolatban
egyelőre nincs pontos forgatókönyv, a program a jövő heti technikai értekezlet során kerül véglegesítésre – tette hozzá Szpisják Zsolt.
Akadnak friss fejlemények a Békés Megyei Ifjúsági Kupával kapcsolatban is. Ott eredetileg az őszi iskolai szünetben kellett volna megrendezni az első forduló párharcait, azonban a sok „odatolt” bajnoki pótlás ezt meghiúsította.
A sorozatot teljes egészében tavaszra kényszerültünk halasztani. Akkor sem áll majd több idő rendelkezésünkre, éppen ezért vélhetően formai változásokat is hozunk a lebonyolításban, amit a tavaszi program kialakításakor pontosítunk ismertette a vezető, akitől azt is megtudtuk, hogy egyes bajnokságok őszi végeredménye még eltérhet a tabella állásától. Ennek az az oka, hogy sok egyesület nem tett eleget a fizetési kötelezettségeinek. A tartozással bíró csapatok ügyei a jövő heti fegyelmi tárgyaláson kerülnek előterjesztésre.

B. M.

Címlapon: A szeghalmi Wéber László a legutóbbi megyei válogatottak tornáján. Fotó: Erdős Csaba