A megyei labdarúgás aktualitásai

Megyei szinten számos visszatérő probléma adódik a labdarúgó-bajnokságok végén, illetve az évváltás körüli rövid nyári holtidőben. Szpisják Zsoltot, az MLSZ területi igazgatóját a közérdeklődés fókuszában álló legfontosabb témákról kérdeztük.

Sok mendemonda kering a következő évi bajnokságok mezőnyéről. Azok után, hogy a társadalmi elnökség elfogadta a megye II. osztály kétszer 12 csapatossá bővítését, már csak a legfelsőbb szint létszáma nem ismert!
A pontos választ én magam sem tudom, találgatás helyett inkább várjuk meg a július 7-i nevezési határidőt, akkor véglegesen eldől, hogy ki hová nevez… E tekintetben a legfőbb gondot az jelenti, hogy a megye-kettes feljutók évek óta nem vállalják a magasabb szintű megmérettetést, amit most még tetéz, hogy több elsőosztályú csapat is a visszanevezését fontolgatja. Meglátásom szerint, pillanatnyilag annak van a legnagyobb esélye, hogy tucatnyi csapattal rajtol augusztus 12-én a megye-egyes pontvadászat. A szezon rajtját pedig egy héttel korábban a Magyar Kupa jelenti majd. Ebben a sorozatban idén is csak a legfelsőbb szinten érdekelt klubok részvétele kötelező, igaz az alacsonyabb osztályokból is bárki nevezhet rá.

A 12 csapat részvétele lehetővé tenné az egységes lebonyolítást az első és második vonalban, ezáltal ismét szinkronban futhatna a két bajnokság…
– A párhuzam nem elsődleges szempont, a létszám annál inkább. Tucatnyi résztvevő esetén ugyanis kétfordulós alapszakasszal, majd alsó- és felsőházi rájátszással értékes bajnokságot lehet rendezni, 32 játéknapra bővítve a programot. Vonatkozik ez a második vonalra is, amely eleve ennek szellemében lett kibővítve. Azzal, hogy a harmadosztályból a kimagasló tudású csapatokat kiemeltük, ott is esély mutatkozik arra, hogy szorosabb mérkőzéseken dől majd el a pontok sorsa.

Július 1-től megnyílik a hivatalos átigazolási szezon. Ezen a területen van-e eltérés a tavalyi év gyakorlatához képest?
– Alapvetően az elmúlt esztendőben bevált gyakorlat dominál. Július utolsó napjáig megkötés nélkül lehet igazolni, augusztus folyamán viszont már csak az átadó klub hozzájárulásával. Az 1998-as születésű, vagy annál fiatalabb játékosok esetében
mindvégig költségtérítéses alapon zajlik a transzfer.

Az évad finisében állandósuló gondot jelentettek a ki nem állások. Van-e valamilyen elképzelés arra vonatkozólag, hogy ezt a nem kívánatos jelenséget a jövőben miként lehet visszaszorítani?
Sajnos nem új keletű a probléma, de tény, hogy talán minden korábbinál jobban kiterjedt. Általában az idegenbeli szereplést mondták le a csapatok, főként a harmadosztályú csapatok körében vált trenddé. Túl azon, hogy a vétlen együttes számára kellemetlenséget okoz, a végeredményre is kihatással lehet, hiszen a gólkülönbség befolyással van a helyezésekre. Bács-Kiskun megyében elterjedt gyakorlat szerint 100 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtják a ki nem álló csapatokat, mi is elgondolkodunk ennek bevezetésén, mert ez már megfelelő visszatartó erő lehet a renitens egyesületekre nézve…

Végezetül még egy fajsúlyos téma. Fegyelmi téren tapasztalható-e előrelépés?
A viszonylag nyugalmas tavaszt sajnos számos kirívóan sportszerűtlen esemény zavarta meg az idény utolsó harmadában. A legsúlyosabb, tettlegességig fajuló esetekben az igazgatóságnak nincs mérlegelési lehetősége. Az MLSZ ide vonatkozó elnökségi határozata alapján büntető feljelentést kell tenni, mint ahogyan azt a játékvezető kamuti inzultálása esetében meg is tettük. Sajnos ez sem mindig megfelelő visszatartó erő, pedig normál esetben semmilyen vélt vagy valós sérelem nem juttathat odáig egy sportembert, hogy tettelegességre ragadtassa el magát! A pályán vagy a nézőtéren történő kirívó sportszerűtlenségek sajnos negatív befolyással vannak azokra is, akik szeretnék játékvezetésre adni a fejüket. Pedig sípmesterből így is hiánnyal küszködünk, miközben számos új bajnokság beindítás még több spori működését indokolná.

Bakulya Mihály

Címlapon: Az év zárás és az új évad indítása között idén is rövid az átmenet. Fotó: Ács Zsolt Jr. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.