A negyeddöntőig meneteltek az AVA legjobbjai

A következő szezon jegyében rendezték meg a hétvégén a junior férfi és női párbajtőr előválogatót Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A győzelmet a vasasos Nagy Marcell, illetve a BVSC-s Borsody Emma szerezte meg.

Bejutott a legjobb nyolc közé a békéscsabai Alföld Vívó Akadémia versenyzője, Szabó Bence, aki végül 8. lett. Az U23-as Európa-bajnokság előtt álló Keszthelyi Zsombor nem került be a legjobb 8 közé, akinek a honvédos Hosszú Dániel (13:15) okozta a vesztét. A lányoknál Kazár Dórának egy találaton múlott az elődöntőbe jutás a honvédos Fekete Laura Judit ellen. A későbbi ezüstérmes egyébként is sok kellemetlenséget okozott a békéscsabaiaknak, hiszen egy körrel korábban Petri Renátát ejtette ki (9:15). Pástra lépett az U23-as Eb-re készülő Dékány Kinga is, akit Kálmán Gyöngyvér (Interfencing DSC) még a legjobb 16 között búcsúztatott.

Végeredmények. Junior férfi párbajtőr (107 induló): 1. Nagy Marcell (Vasas), 2. Kauker Dominik (Tapolca), 3. Cséri Soma (Tapolca) és Hosszú Dániel (Honvéd), 8. Szabó Bence (Alföld Vívó Akadémia), 16. Keszthelyi Zsombor (AVA).
Junior női párbajtőr (107): 1. Borsody Emma (BVSC), 2. Fekete Laura (Honvéd), 3. Büki Lili (Tata) és Kolczonay Borbála (Fless), 5. Kazár Dóra (AVA), 9. Petri Renáta (AVA), 15. Dékány Kinga (AVA).
Hetvenketten versenyeztek az Olimpiai reménységek versenyén, amely egyben kadet női párbajtőr előválogató is volt. Dicséretesen szerepelt a békéscsabai Oláh Lili, aki újonc korú vívóként a 6. helyen végzett.

Címlapon: Oláh Lili és mestere, Galli Zsolt