A női labdarúgást ünneplik Telkiben

A Magyar Labdarúgó Szövetség immár harmadik alkalommal ünnepli meg a Női Labdarúgás napját. Az eseményt április 5-én, szerdán tartják Telkiben, ahol számos rendezvény vár a meghívott leány és női labdarúgókra, edzőkre, vezetőkre.

A program célja, hogy minél több korosztály pályára léphessen, ezért játszanak félpályán U14-es csapatok, emellett 3 korosztályos nemzeti együttes is megmutatja magát. Délben Schumi Dorottya által irányított U16-os válogatott játszik, melynek keretében helyet kapott Bálint Kata és Balogh Noémi, ellenfelük Székelyföld korosztályos csapata lesz. 14 órától a B-válogatott (zömében U19-es labdarúgók, akik a május Eb elitkörre készülnek) mérkőzik meg szintén Székelyfölddel, a keretében tudva Pilán Tímeát is. A nap főprogramja természetesen az A-válogatott mérkőzése lesz, amely 16.30-kor lép pályára Szlovénia ellen. Közvetlenül előtte az U12-es és U11-es fiatal leányok ügyességi verseny keretében mutathatják meg futballtudásukat. A nap zárásaként díszvacsora keretében köszöntik a női futball bázisainak vezetőit, edzőit, köztük Molnár Zoltánné Irénkét is a Gyulai Amazonoktól.


Bálint Kata

Balogh Noémi

Pilán Tímea

Molnár Zoltánné

Mintegy a fenti programok prológjaként, az Európa-bajnokságra készülő U19-es válogatott kedden játszik egy barátságos mérkőzést is, az igazi nagyágyúnak számító Németország korosztályos nemzeti együttesével.
Mindhárom gyulai fiatal lány rászolgált a válogatott kerettagságra, hiszen átlagon felüli tehetségük mellett rendkívüli szorgalmasak és alázatosak. Megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehetünk a női futball egyik legnagyobb eseményén, bízom benne, hogy Noémi, Kata és Timi méltón helyt fog állni a válogatottban! mondta el Molnár Zoltánné Irénke, a Gyulai Amazonok szakmai vezetője.

M. Á.

Címlapon: Pilán Tímea az U19-es nemzeti együttesben igazolhatja tehetségét

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.