A rutin és az agresszivitás jelentheti a mérleg nyelvét

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 28. fordulója keretében, vasárnap délután 17.30 órától a Diósgyőri VTK tartalékcsapata vendégeként lépnek pályára a füzesgyarmati labdarúgók. Boros Tibor alakulata 35 ponttal pillanatnyilag a tabella 6. helyén áll, 3 egységgel gyűjtve többet, mint a házigazdák. Egy újabb sikerrel tehát további pozíciót, pozíciókat javíthatnának a piros-fehérek.

Mivel a Jászberény pénteken pontokat hullajtott a Tállya otthonában a Tiszaújvárossal pedig idehaza fogunk játszani, innentől kezdve megnyílhat előttünk az út a negyedik hely megszerzése felé is. Ehhez nem kell mást tennünk, „csak” hoznunk a saját mérkőzéseinket, és akkor az ellenfeleink eredményeitől függetlenül a klub történetének legjobb eredményét érhetjük el. Mindez persze nem elvárás, de motívációs szempontból doppingolhatja a csapatot a bajnokság végén, nem mellesleg az utolsó három mérkőzés benyomása a játékosok ázsióját is növelheti a jövő évi keretünk kialakításánál – fogalmazott a lehetőségek kapcsán Boros Tibor.
A szakmai koordinátor és a stábja a bajnokság finisében egyre nagyobb hangsúlyt fektet a játékosok frissítésére. Az idény során most először hétköznap is kaptak egy nap extra pihenőt a fiúk, hogy ezzel is minél fittebbek lehessenek az utolsó mérkőzéseken, melyek megszépíthetik, de el is rondíthatják az évközi bizonyítványt.
Vasárnapi ellenfelünknek, hozzánk hasonlóan nincsenek már kiesési gondjai, annál nagyobb gondban van viszont az első csapatuk. Emiatt valószínűsíthető, hogy az elmúlt három hét gyakorlatához igazodva, az élvonalbeli keret tagjainak a szerepeltetését nem fogják megkockáztatni… Saját csapatomtól felszabadult játékot várok. Legalább a döntetlen elérése céljából utazunk Borsodba, hogy magunk mögött tarthassuk a házigazdákat, persze akkor sem bánkódom majd, ha ebből három pont kerekedik majd ki mondta az elképzelések kapcsán Boros Tibor, aki szerint a fiatal DVTK ellen csapata rutinja és agresszivitása jelentheti a mérleg nyelvét.
A vezető újból számolhat a kétmeccses eltiltását letöltő Toca Bogdan szolgálataira, Urbán Sándornak viszont még van egy hete a büntetéséből, Popescu Robert pedig ugyebár a műtét utáni rehabilitációját végzi.

B. M.

NB III Keleti csoport, 28. forduló
Május
20., vasárnap, 17.3
0.
Diósgyőri VTK II.
–Füzesgyarmati SK
Vezeti: Molnár Réka (Tőkés Róbert, Kovács Zoltán).

Címlapon: A gyarmatiak előtt megnyílhat az út a feljebb lépéshez. Fotó: Monori SE

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.