A szakmai stáb és a keret is bővült Gyarmaton

A Békés Megyei Sport Extrán folyamatosan nyomon követjük a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata háza táján zajló nyári változásokat. A második számú megyei együttesé váló piros-fehérek kapcsán a legfrissebb hír, hogy majdnem végleges formát öltött a szakmai stáb összetétele.

A szakmai koordinátor, Boros Tibor munkáját júliustól több szakember is segíti majd. Új belépő lesz Oláh Ferenc, aki nem is olyan régen még a Termál FC vezetőedzőjeként dolgozott. Számára az egyéni képzésben, illetve az ellenfelek feltérképezésében jut feladat. Az asszisztens edzői munkakört Hajdu Csaba tölti be, a kapusok felkészítését pedig Földesi Ambrus végzi. Masszőrként továbbra is Papp Zsigmond felel majd az izmok „karbantartásáért”, aki azonban „dömping” idején alkalmi segítőket kap, míg a konditermes felkészülést Csermák László irányítja.
A szakmai stábbal párhuzamosan a keret is tovább bővült. Mint arról Boros Tibor beszámolt, a tavaszi csapat tagjai közül Molnár Tibor újabb esztendőre a klub kötelékében marad, míg féléves sárrétudvari kölcsönadás után, Gyarmaton kezdi meg a felkészülést Tóth Norbert, aki öt éve békéscsabai színekben már pályára léphetett néhány NB II-es mérkőzésen.

B. M.

Címlapon: Hajdu Csaba az NB III-ban is segítheti Boros Tibor munkáját. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.