A tatabányai játék lenne az etalon

Az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság 10. fordulójában hétközi hazai meccset játszik az Orosházi FKSE-Linamar együttese. A zöld-sárgák vendége szerdán 18 órától a Csurgói KK együttese lesz, amely az utóbbi években komoly tekintélyt vívott ki magának a honi mezőnyben.

Az idei bajnokságot azonban a viharsarkiakhoz hasonlóan halványabban kezdték a látogatók. Ennek az áldozata lett Sótonyi László is, aki hosszú ideig eredményesen dolgozott a klubnál, a mostani gyengélkedésbe azonban „beletört a bicskája”. Helyét október közepén Bencze József vette át a kispadon, akinek sikerült konszolidálnia a helyzetet, irányításával két-két győzelem és vereség áll a somogyiak neve mögött. Legutóbb a szintén nehéz sorsú Fradi otthonában nyertek két találattal, köszönhetően Marko Vlasic 15 góljának is! Legeredményesebb játékosuk 65 találattal vezeti az NB I-es góllövőlistát, a szélsőre tehát különös gondot kell fordítaniuk az orosháziaknak, hiszen egymaga is képest lehet sorsfordító dolgokra.
Az OFKSE kellemes meglepetésre rendkívül szoros és kiegyenlített mérkőzést játszott vasárnap este Tatabányán. Talán ha nem „domboldalra építik” a helyi csarnokot, még a pontszerzés sem lett volna elérhetetlen. A mutatott teljesítmény azonban a vereség ellenére is dicséretes, ezt az utat kellene folytatnia a Buday-legénységnek a Csurgó ellen is.
– Fontos mérkőzés előtt állunk, örülök annak, hogy lassan sérültjeink is visszatérnek a játékba. Azzal a mentalitással és csapatmunkával, mint amit Tatabányán nyújtott a csapat, úgy gondolom, hogy itthon tudjuk tartani a két pontot – foglalta össze a meccsel kapcsolatos várakozásait a klub honlapján Buday Dániel, a hazaiak vezetőedzője.
Az, hogy egyre több emberére számíthat a tréner, valamelyest megnöveli a házigazdák lehetőségeit. Mivel 11 napon belül ez már a negyedik tétmeccse lesz mindkét félnek, fokozott jelentőséggel bír, hogy a kiegészítő emberek hol, mennyit tudnak majd hozzátenni az összképhez.
A találkozó szerdán 18 órakor kezdődik az Eötvös-csarnokban, a két játékvezető Bócz László és Wiedemann Viktor lesz.

B. M.

Címlapon: A dicső tatabányai meccs egyik momentuma. Fotó: Tatabánya Handball

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.