A vártnál könnyebben indult

Magabiztosan vette az első akadályt a Gyulai Amazonok NB II-es futsalcsapata. Molnár Zoltánné tanítványai az 1–8. helyért folyó rájátszás nyitó fordulójában idegenben győzték le imponáló fölénnyel a nyugati csoport 3. helyezettjét, a TFSE gárdáját.

A gyulai lányok nem tétlenkedtek sokáig, Bálint Rebeka duplájával és Pilán Tímea szép góljával már a 10. percben 3–0-ra vezettek. A vendégfölényt nem tántorította el a budapesti csapatot, az első játékrész közepén Kós Petra szépített. Szünet után erőnlétileg és taktikailag is felőrölte ellenfelét a fürdővárosi gárda, Pilán Tímea második gólját szerezte, majd gólpasszt osztott ki Erdélyi Angélának. 3 perccel később a rutinos duó, Fülöp Diána és Papp Laura is szemfüles gólt rúgott, ekkor már 1–7 állt az eredményjelzőn. Winternitz Katalin vezérletével a hazaiak hősiesen küzdöttek, de ezúttal a szerencsével is hadilábon álltak mindamellett, hogy a vendégek soraiban többen is remek egyéni teljesítményt nyújtottak. A félidő vége előtt vendégoldalon még Kurai Nikolett mattolta Winternitz Zsuzsanna kapuját, majd a vége előtt nem sokkal Molnár-Sáska Ildikó állította be a 2–8-as végeredményt.
A következő forduló idegenben lesz április 8-én a Kalafa SE ellen. A gyulai lányok célja a dobogó, melyhez elengedhetetlen az idegenbeli pontszerzés.
Molnár Zoltánné: – Nehezebb mérkőzésre számítottam, nagyon sok olyan dolog visszajött, melyeket edzéseken gyakorlunk. Jó formába lendültünk, szeretnénk tovább folytatni ezt a tendenciát, gratulálok a csapatnak a rájátszás első sikeréhez!

TFSE–Gyulai Amazonok 2–8 (1–3)
NB II-es női futsalmérkőzés, rájátszás az 1–8. helyért. Budapest, 50 néző. Vezette: Tihanyi, Krix, Schranz.
TFSE: Winternitz Zs. – Winternitz K., Winternitz A., Bagdi Cs., Janicsek Zs. Csere: Kós P., Molnár-Sáska I.
Gyula: Csontos Zs. – Papp L., Perjési R., Fülöp D., Erdélyi A. Csere: Bálint R., Balogh N., Kurai N., Németh V., Pilán T. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Molnár-Sáska I., Kós P., illetve Bálint R. 2, Pilán T. 2, Erdélyi A., Fülöp D., Papp L., Kurai N.

M. Á.

Címlapon: Papp Laura góllal és remek védőmunkával járult a sikerhez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.