Acélosabb volt a Köfém


A tavasszal kiváló formát mutató Köfém SC ellen kellett helytállniuk a gyulai tekézőknek az NB I-es csapatbajnokság Keleti csoportja 19. játéknapján. A bravúr azonban elmaradt, így a kék-fehérek nem tudtak feljebb kapaszkodni az utolsó előtti pozícióból.

A csatát tulajdonképpen a második két páros döntötte el, hiszen Egyed Ferenc remeklésének köszönhetően a hazaiak első két embere egálra zárt a fehérváriakkal. Sajnos Fábián Sándornak és az őt váltó Nyári Krisztofernek nem úgy sült a keze, ahogy elvárható lett volna, ráadásul Baksa Imre is 5 fával alulmaradt ellenfelével szemben. A Köfém ekkor szerzett előnyét már csak szinten tartani tudta a gyulaiak utolsó két játékosa. A vendégek sikere nem érdemtelen, hazai szempontból azonban több volt a meccsben.

Gyulai SEKöfém SC 2:6 (3064:3139)
NB I-es csapatbajnoki tekemérkőzés, Szegvár.
Eredmények: Egyed Ferenc 543 fa (3/1), Schriffert Roland 483 (1/0), Fábián Sándor és Nyári Krisztofer 467 (0), Baksa Imre 529 (2/0), Czégény Csaba 520 (3/1), Pigniczky Pál 522 (2/0), illetve Petrovics Ferenc 511 (1/0), Tóbiás János 518 (3/1), Poroszlai Gergő 525 (4/1), Kovács Zoltán 534 (2/1), Kéri-Kineth Sándor Csaba 498 (1/0), Czeilinger Gábor 553 (2/1).
További eredmények: Sajóbábonyi VTE–Bátonyterenyei TK 6:2, Kazincbarcikai VTSE–Szegvári TSE 6:2, Fővárosi Vízművek–Ceglédi VSE 1:7, Szanki OBSE–Oroszlányi SZE 2:6, Vilati Eger SE–Gázművek MTE 5:3.
A bajnokság állása 19 forduló után: 1. Kazincbarcikai TVSE 35 pont (108,5:43,5), 2. Oroszlányi SZE 31 (100,5:51,5), 3. Köfém SC 27 (92,5:51,5, 18), 4. Bátonyterenyei TK 26 (91:61), 5. Vilati Eger SE 22 (88:64), 6. Sajóbábonyi VTE 17 (67,5:84,5), 7. Ceglédi VSE 14 (71,5:80,5), 8. Szanki OBSE 14 (63:89), 9. Fővárosi Vízművek 13 (60:92), 10. Szegvári TSE 12 (61,5:90,5), 11. Gyulai SE 11 (55,5:96,5), 12. Gázművek MTE 4 (44,5:99,5, 18).

Címlapon: Czégény Csaba már csak kozmetikázni tudta az eredményt