Aktualitások a nagy derbi előtt

Remek hangulatú sajtótájékoztatót tartott a Linamar-Békéscsabai Röplabda Sportegyesület ma délután a városi sportcsarnokban. Az esemény elején Baran Ádám, a BRSE elnöke szolgált gyakorlati információkkal a holnapi CEV Kupa mérkőzés tekintetében.

A klubvezető elmondta, hogy soha nem volt korábban ekkora előzetes érdeklődés, ennek megfelelően már csak a kapu mögötti C oldali lelátóra árusítanak belépőjegyeket elektronikus formában a TIXA.HU oldalon, illetve a Hetes Kft. Sportcorner Áruházában az Andrássy úton. Egy órával a kezdés előtt, 16.30-kor lesz kapunyitás, a szervezők kérnek mindenkit, hogy időben érkezzenek.
– Amennyiben négyezer fős sportlétesítményünk lenne, szerintem az is megtelne, mindenesetre az eseményre vonatkozó igények is jelzik a jövőbeli sport infrastruktúra fejlesztések fontosságát és szükségességét. Hatalmas dolog a klub életében, hogy eljutottunk a legjobb 8 közé, de nem szeretnénk itt megállni és a jövő vonatkozásában is markáns terveket szövögetünk, melyeket remélhetőleg hamarosan prezentálhatok – mondta Baran Ádám.
A folytatásban Szasa Nedeljkovics vette át a szót, aki elmondta, tisztában vannak ellenfelük erejével, a nemzetközi röplabdázásban betöltött szerepével, illetve a mérkőzés súlyával is. Extra teljesítményt kell nyújtanunk egyéni és csapat szinten is, csakis akkor lehet esélyünk. Felkészültünk az összecsapásra – nyilatkozta a vezetőedző.
A mérkőzésre szerte az országból, sőt határokon túlról is rengetegen kíváncsiak.
– Békéscsaba neve immár Európa szerte jól cseng, köszönhetően sikeres röplabda csapatának is. A csabai szurkolók remek közösséget alkotva buzdítják kedvenceiket otthon és idegenben egyaránt. A hírek szerint a hétvégi zágrábi MEVZA Kupa négyesdöntőre, illetve az olaszországi visszavágóra is sokan készülnek. A BRSE szisztematikusan felépítve, sok munkával és töretlen hittel jutott el idáig, a város lehetőségeihez mérten igyekszik mindent megadni, hogy a folytatás is hasonlóan sikeres legyen – mondta Szarvas Péter polgármester.
A tájékoztató végén Soós Niki a mérkőzés kapcsán annyit fűzött hozzá, hogy reméli mindenki a legjobbját nyújtja majd és akkor az eredmény sem fog elmaradni.
– Hiszünk benne, hogy képesek vagyunk hibára késztetni az olaszokat, sokat készültünk, várjuk az összecsapást – zárta gondolatait a csapatkapitány.

Címlapon: A sajtótájékoztató főasztalánál (balról) Szasa Nedeljkovics, Szarvas Péter, Baran Ádám, Bora Imre és Soós Niki 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.