Ami megjött a réven, elment a VÁM-on

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia II. osztályú bajnokságokban szereplő korosztályos csapatainak sorsa kivétel nélkül a találkozó hajrájában dőlt el. Amíg a 17 évesek a 92. és 93. percben szerzett találatokkal múlták felül a Nyíregyházát, addig az U16-os gárda ellen az utolsó tíz percben egyenlítettek a szabolcsiak. A 19 esztendős együttes ellenfele, a Sopron is a végjátékra tartogatta a döntést a megyeszékhelyen.

Békéscsaba LA U19-SC Sopron U19 0-1 (0-0)
Gól: Kocsis (81.).
Két egyforma képességű csapat
küzdött a pályán. A második félidőben a győzelmet jobban akaró Sopron egy félpályáról felívelt szabadrúgás utáni figyelmetlenséget kihasználva szerezte meg a győzelmet jelentő gólt. Játékosaink saját szintjükhöz képest gyengébb teljesítményt nyújtottak, ami nem igazán kecsegtetett bennünket a három pont megszerzésével – fogalmazott a meccs kapcsán Molnár Levente, a csabaiak trénere.

Nyíregyháza Spartacus U17Békéscsaba LA U17 12 (0–0)
Gól: Boda (53. 11-esből), ill. Szólik (92.), Styecz (93. 11-esből).
Az első tíz percben óriási fölényben játszottunk, de nem tudtunk gólt szerezni, utána kiegyenlített lett a mérkőzés. A második félidőt is jól kezdtük, mégis a Nyíregyháza szerzett vezetést, sőt ezután Szólik kapus tartott minket meccsben, mivel kivédett egy ziccert. A mérkőzés hajrájában ismét nagy fölénybe kerültünk és a végén megtörtént a csoda. Előbb a kapusunk egyenlített egy szöglet után, majd egy perc múltán Styecz belőtte be a Bukor buktatásáért megítélt büntetőt hangzott Marik László edző meccsértékelése.

Nyíregyháza Spartacus U16–Békéscsaba LA U16 4–4 (3–3)
Gól: Barta (7., 42.), Mészáros (18.), Tagai (82.), ill. Lázár (23., 73.), Makó (24. – öngól), Steigerwald (32.).
Rosszul kezdődött számunkra az első félidő, hiszen egyéni hibákból kétgólos hátrányba kerültünk. Tíz perc alatt sikerült fordítanunk, de a félidő végén egyenlített a Nyíregyháza. A meccs második fele már visszafogottabb játékot hozott, ahol vezetésünk birtokában két meccslabda nem volt elég, hogy elhozzuk a három pontot! Győzelmet szalasztottunk el, de az eredmény igazságos, hiszen mindkét csapat sokat tett a sikerért – ecsetelte Láza András, a csabai U16-os gárda edzője.

Címlapon: Az U19-es gárda kezéből a hajrában csúszott ki az egyik pont

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.