Súlyemelés: éremdömping Tamásiból (frissítve)

Bár e napokban zajlik az olimpia, ilyentájt „csendes” a hazai sportélet, ez alól kivételt képeznek a súlyemelők. Ugyanis a hét végén rendezték meg Tamásiban a serdülő és ifjúsági korosztály számára az országos bajnokságot.

S ha már bajnokság, a Békéscsabai Előre Súlyemelő Club három, a Békési TE pedig négy versenyzővel képviseltette magát a Tolna megyei, tízezer lakosú városban, Tamásiban.

A békéscsabaiak közül a serdülő korosztályban lépett pódiumra Krajcs Norbert 77 kg-os súlycsoportban. Szakításban 60, lökésben 87 kilóig jutott, összetett 147 kilós eredménye a negyedik helyhez volt elegendő. A serdülők eredménye beleszámított az ifjúsági korosztályba is, így Krajcs az ifjúságiak között az előkelő ötödik helyen végzett.

Az ifjúsági leány korosztályban Mitykó Veronika a megszokott remek versenyzéssel aranyérmes lett a 69 kg-os súlycsoportban. Ezúttal is egyéni csúccsal rukkolt elő: szakításban 66 kg-ot, lökésben pedig 80 kg-ot teljesített, összetettben ezzel 146 kilóg jutott.

Maradva a korosztálynál és a csabaiaknál, a fiúk között Papp Norbert a 94 kg-os súlycsoportban rajtolt el. Szakításban 84 kg volt az eredménye, lökésben 121 kg, ami egyéni rekordja. összetett eredménye 205 kg, amely után a dobogó második fokára állhatott fel, vagyis ezüstérmes lett.

A Békési TE fiataljai egy első, két második, egy harmadik és egy negyedik helyet gyűjtöttek be. Az aranyérem Fekécs Ervinnek jutott, aki a serdülők 77 kilós súlycsoportjában 196 (88+108) kilós egyéni csúccsal lett első. Ugyanezzel az eredménnyel az ifjúságiak között a második helyen jegyezték.

Bátyja, Fekécs Sámuel az ifjúságiak között lépett pódiumra, ő is egyéni rekorddal jeleskedett, 95 kilót szakított, majd 120 kilóig jutott a lökésben, a 215 kilós teljesítménye a második helyig röpítette a 69 kilósok között.

A serdülő 56 kilósok között Nagy Norbert hozta magát, 14 kilót javított eddigi legjobbján, 52+62 kilós teljesítménnyel, összetettben 114-gyel bronzérmes lett.

Az 50 kilósok Balogh János tanítványai közül Marosi Sebastian lett negyedik helyezett 110 (50+60) kilóval.

Címlapképünkön a békéscsabai Mitykó Veronika útban az első hely felé

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.