Aranyakkal teli sikeres karlovaci kirándulás

Lezajlott a Karlovac Open Kick-box Európa kupa viadal, amelyet Horvátországban rendeztek meg. A magyar kick-box utánpótlás életében fontos versenyre 28 nemzet 2100 versenyzője nevezett, a népes súlycsoportokban akadt olyan is, akinek a legjobb 32 közé is küzdenie kellett.

Karlovac az első állomás a versenynaptárban, ahol értékes pontokat lehet szerezni a válogatottság felé vezető úton. Ennek megfelelően több súlycsoportban és korosztályban is elindultak a Békés megyeiek, nem is kevés sikerrel. Annak ellenére szépen szerepeltek a megyei versenyzők, hogy a bíráskodás jócskán hagyott kívánni valót maga után. Így is nagy siker született, hiszen 21 arany-, 26 ezüst- és 20 bronzérem volt a végső mérleg. A Debreczeni Dezső vezette point-fightingosok 187 csapat közül a harmadik helyen végeztek az éremtáblázaton.
A nagy menetelés, a ranglista versenyek sorozata a február végi Slovakia Open nemzetközi kick-box versennyel folytatódik Besztercebányán.

A Békés megyei dobogósok. Point Fighting. Grand Champion. Gyermek korcsoport: 2. Papp Botond (Újkígyósi SZSE). Kadét I., leányok: 3.Papp Nikola (Újkígyós). Juniorok. Lányok: 1. Laurincz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE–Debreczeni team). Juniorok. Fiúk: 3. Opauszki Dávid (Békéscsaba).
További eredmények. Fiúk. Gyermek kcs.
22 kg: 3. Petró Bálint (Békéscsaba). 25 kg: 2. Szaszák Dominik (Békéscsaba), 3. Pántya Márk (Békéscsaba). 32 kg: 2. Pap Botond (Újkígyós). +32 kg: 3. Galovicz Gergő (Békéscsaba). Leányok. 25 kg: 2. Bánfi Boglárka (Újkígyós). +32 kg: 1. Ancsin Hanna (Újkígyós).
Kadét I. kcs. Fiúk
. 28 kg: 2. Bánki Brendon (Békéscsaba). 37 kg: 2. Viczián Dániel (Békéscsaba). 47 kg: 2. Szák Tamás (Békéscsaba). +47 kg: 2. Tóth Dusán (Újkígyós). Leányok. 28 kg: 1. Petró Lili (Békéscsaba), 2. Kozmann Mónika (Kondorosi Kick-box SE). 32 kg: 1. Viczián Vivien (Békéscsaba). 37 kg: 2. Pántya Réka (Békéscsaba), 3. Viczián Vivien (Békéscsaba). +47 kg: 3. Koszecz Boglárka (Békéscsaba).
Kadét II. kcs. Fiúk
. 47 kg: 3. Varga Mátyás (Újkígyós). 57 kg: 2. Laczó Tamás (Békéscsaba). 63 kg: 2. Magyar István (Újkígyós). 69 kg: 2. Magyar István (Újkígyós). Lányok. 42 kg: 3. Leszkó Kitti (Békéscsaba). 50 kg: 2. Koszecz Boglárka (Békéscsaba). 55 kg: 3. Kovács Anita (Kondoros).
Juniorok. Fiúk.
57 kg: 1. Viczián Roland (Békéscsaba), 2. Hegedűs Botond (Békéscsaba). 69 kg: 3. Sallay Gábor (Békéscsaba) és Csák Bence (Békéscsaba). 74 kg: 3. Szász Kristóf (Békéscsaba). 79 kg: 2. Bálint Zoltán (Békéscsaba). 89 kg: 1. Opauszki Dávid (Békéscsaba). Lányok. 40 kg: 2. Breznyik Nikolett (Békéscsaba). 55 kg: 1. Laurincz Boglárka (Békéscsaba). 60 kg: 1. Laurincz Boglárka (Békéscsaba).
Felnőttek. Férfiak
. 57 kg: 3. Hegedűs Botond (Békéscsaba), 3. Kovács Patrik (Békéscsaba). 63 kg: 3. Sallay Gábor (Békéscsaba). 74 kg: 1. Szász Kristóf (Békéscsaba). 79 kg: 1. Bálint Zoltán (Békéscsaba). 89 kg: 1. Opauszki Dávid (Békéscsaba). Nők. 65 kg: 2. Laurincz Boglárka (Békéscsaba).
Kezdők. Gyermek kcs. Fiúk
. 25 kg: 1. Szaszák Dominik (Békéscsaba). +32 kg: 2. Galovicz Gergő (Békéscsaba). Lányok. 25 kg: 1. Bánfi Boglárka (Újkígyós). 28 kg: 3. Lengyel Erika (Újkígyós). +32 kg: 1. Ancsin Hanna (Újkígyós).
Kadét I. kcs. Fiúk.
+47 kg: 1. Csiernyik Levente (Békéscsaba). Lányok. 47 kg: 1. Péter Magdolna (Békéscsaba).
Kadét II. kcs. Lányok.
40 kg: 1. Leszkó Kitti (Békéscsaba). 50 kg: 3. Sztraczinszki Petra (Békéscsaba).
Juniorok. Fiúk.
63 kg: 1. Kovács Patrik (Békéscsaba).
Csapatverseny. Gyerek korcsoport
: 1. Békéscsabai Lakótelepi SE-Újkígyós (Bánfi Boglárka, Pántya Márk, Szaszák Dominik, Csiernyik Zsombor), 2. Békéscsabai Lakótelepi SE (Kraszkó Zoltán, Krizsán Lőrincz, Galovicz Gergő, Szák Péter). Kadét I. kcs.: 2. Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team (Koszecz Boglárka, Viczián Vivien, Viczián Dániel, Szák Tamás, Molisz Zoltán). Kadét II. kcs.: 2. Békéscsabai Lakótelepi SE-Újkígyós (Leszkó Kitti, Tóth Dusán, Laczó Tamás, Magyar István). Juniorok: 1. Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team (Laurincz Boglárka, Sallay Gábor, Bálint Zoltán, Szász Kristóf, Opauszki Dávid). Felnőttek: 1. Békéscsabai Lakótelepi SE–Debreczeni team I. (Viczián Roland, Hídvégi Nándor), 2. Békéscsabai Lakótelepi SE–Debreczeni team II. (Hegedűs Botond, Szász Kristóf).
Light-contact. Kadét I. kcs. Fiúk.
37 kg: 2. Malatyinszki Bendegúz (Kondoros). +47 kg: 3. Chen Hang (Kondoros).
Kick-light. Kadét II. kcs. Lányok.
55 kg: 2. Zsilák Viktória (Békéscsaba). 60 kg: 2. Kürti Bonita (Békéscsaba). 65 kg: 2. Kürti Bonita (Békéscsaba).
Full-contact. Fiúk. 91 kg:
3. Bencsik Viktor (Békéscsaba).
Formagyakorlat. Hard, fegyveres
: 1. Puravecz Péter (Contact SE, Orosháza).

Címlapképünkön a Horvátországban sikeresen szerepelt Békés megyei különítmény

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.