Átmenteni a szerdai formát

Vasárnap 18 órától Tatabányán folytatja bajnoki szereplését az Orosházi FKSE-Linamar élvonalbeli férfi kézilabdacsapata. A pontvadászatban eddig várakozás alatt teljesítő zöld-sárgák a hétközi dabasi kupasikerből meríthetnek erőt a soron következő feladathoz, ami komoly kihívást jelent majd, hiszen a Matics Vladan által irányított házigazdákat magasabban jegyzik a honi mezőnyben.

A hazai együttes kifejezetten jó formában várja a soros megmérettetést, hét közben a NEKA ellen is magabiztosan jutott 8 közé a Magyar Kupában.
– Egy kis regenerálódás után, csütörtöktől már teljes erővel a vasárnapi összecsapásra koncentráltunk. Hazai környezetben más célunk nem is lehet, minthogy megszerezzük a győzelmet. Az Orosháza tele van jó képességű idegenlégiósokkal, de mi is jó passzban vagyunk, ezért a novembert is úgy szeretnénk folytatni, ahogy az előző hónapot befejeztük. Nem lesz könnyű dolgunk, ám ez a mérkőzés a kötelező feladatok sorába tartozik – emelte ki Matics mester a klub honlapján. A szakvezető azt is kiemelte, hogy a hétvégi riválisuk masszív társaság. Annak ellenére, hogy jó néhány hely és tíz pont választja el a két csapatot, nem számít könnyű találkozóra.
Az OFKSE háza táján is sokat javult a kedélyállapot a szerdai sikert követően, amely az eddigi idegenbeli gátat is felszakíthatja.
– Nehéz mérkőzés előtt állunk. A Tatabánya évek óta őrzi a dobogós helyezését a bajnokságban, ennek ellenére szeretnénk jó játékot mutatni és a lehető legjobb eredménnyel zárni a találkozót – ecsetelte a találkozó kapcsán Buday Dániel edző.
A vasárnapi találkozó 18 órakor kezdődik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban, a két játékvezető Bíró Ádám és Kiss Olivér lesz.

Címlapon: A jó védekezéssel önmaguk dolgát könnyíthetnék meg az orosháziak. Fotó: Domján Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.