„Atomcsapásra” készül az Előre

A megyei csapatok közül Békéscsaba 1912 Előre zárja az NB III-as labdarúgó-bajnokság 29. játéknapját, amely vasárnap délután Paksra látogat, az atomvárosi élvonalbeli gárda „tarcsijához”.

A házigazdák teljesítményére aligha lehet panasz házon belül, hiszen a fiatal együttesük a 6. helyen áll, a megszerzett 48 pontja pedig jó alapot adhat arra, hogy akár a kimagasló éllovas trió mögött zárhassák a bajnoki évet.
– Pontszerzés érdekében utazunk Paksra. Tudjuk azt, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen ellenfelünk stabil csapat, amelyben rendszerint több, az élvonalban is szerephez jutó labdarúgó játszik. A legfőbb erényüket az egységesség adja, régóta van együtt a meghatározó magjuk, így azután csak is fegyelmezett teljesítménnyel lehet keresnivalónk ellenük – fogalmazott a vasárnapi csata kapcsán Szenti Zoltán, a lila-fehérek edzője.
A tréner a szombaton, kora este szerez majd tudomást arról, hogy kiknek a játékával nem számol a Vác ellen Boér Gábor, az első számú gárda szakmai vezetője. Annak a döntésnek az ismeretében állíthatja össze azt a tizenegyet, amely a keretet figyelembe véve, legütőképesebb lehet Pakson.
– Tizenhét órától tartunk még egy átmozgató edzést, utána ülünk össze és véglegesítjük a vasárnapi kereteket. Mivel az első csapat nem áll rosszul sérültek tekintetében, vélhetően többen visszajátszhatnak, ami valamelyest könnyebbséget jelent számunkra Pakson – mondta az edző, aki saját csapatából mindenkire számíthat..

B. M.

NB III Közép csoport, 29. forduló
Április 30., vasárnap, 17.00.

Paksi FC II.–Békéscsaba 1912 Előre II.

Vezeti: Kiss Anikó Tünde (Molnár Alex, Molnár Mátyás Tamás).

Címlapon: Szenti Zoltán edző bízik a paksi pontszerzésben. Fotó: 1912elore.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.