Eltérő gyulai finis

Legutóbbi beszámolónk óta két bajnoki találkozót is megvívott a Gyulai SE-DIG BUILD NB I-es tekecsapata. A fürdővárosiak vasárnap a Bátonyterenyén szenvedtek vereséget, egy héttel korábban viszont a tavaszi nyitó forduló meccsét pótolva, sikerült két ponttal gazdagodniuk, az időközben sereghajtóvá visszacsúszó Gázművek vendégeként.


A hétvégi nógrádi csata az utolsó párokig szorosan alakult, azonban a gyulaiak finiselő kettősének egyetlen csapatpontot kellett volna elérniük, illetve 8 fás hátrányt ledolgozniuk a győzelem érdekében, csakhogy ezúttal a hazaiak elképzelései váltak valóra.
Bátonyterenyei TK–Gyulai SE DIG-BUILD 6:2 (3346:3302)
NB I-es csapatbajnoki tekemérkőzés, Ózd.
Eredmények: Bakos Gyula és Kiss Máté 534 fa (1/0), Juhász Bence 593 (4/1), Horváth János 525 (1/0), Simon Gergő 564 (3/1), Márton Ferenc 579 (3/1), Kecskés János 551 (2/1), illetve Czégény Csaba 554 (3/1), Nyári Krisztofer 548 (0), Baksa Imre 557 (3/1), Schriffert Dominik 549 (1/0), Makra György 556 (1/0), Schriffert Roland 538 (2/0).

A tavaszi nyitányról pótolt mérkőzés ugyancsak mindvégig szorosan alakult, itt is az utolsó emberekre maradt a döntés. A gyulaiak 3:1-es hátrányból várták a hajrát, igaz Schriffert Dominik fölényes sikerével 13 fával több volt a számlájukon. A rutinos Makra Györgynek és Czégény Csabának sikerült ezt megtartania, és mivel mindketten begyűjtötték a csapatpontot, azzal a fordítás is összejött.
Gázművek MTE–Gyulai SE DIG-BUILD 3:5 (3077:3090)
NB I-es csapatbajnoki tekemérkőzés, Budapest.
Eredmények: Bólya Tamás 523 fa (2/1), Bogoly Attila 471 (0,5/0), Nyúl Tamás 515 (3/1), Erdélyi Gábor 542 (2/1), Császár Péter 509 (2/0), Paulovits Pál 517 (1/0), illetve Egyed Ferenc 507 (2/0), Schriffert Dominik 533 (3,5/1), Nyári Krisztofer 491 (1/0), Baksa Imre 533 (2/0), Makra György 512 (2/1), Czégény Csaba 514 (3/1).

További eredmények: Vilati Eger SE–Ceglédi VSE 6:2, SalgÓzd TK–Szegvári TSE 3:5, Gázművek MTE–Nyergesújfalu SE 2:6, BKV Előre SC–Dynamo Sport 6:2, Chinoin SC–Szanki OBSE 7,5:0,5.
A bajnokság állása 15. forduló után: 1. BKV Előre SC 24 pont (83,5:36,5), 2. Szegvári TSE 22 (82:38), 3. Bátonyterenyei TK 18 (61,5:58,5), 4. Vilati Eger SE 17 (66,5:45,5, 14), 5. Ceglédi VSE 17 (63,5:56,5), 6. Dynamo SC 16 (61:59), 7. Szanki OBSE 14 (52:68) 8. Gyulai SE DIG-BUILD 13 (50:62, 14), 9. Nyergesújfalu SE 12 (56,5:63,5), 10. SalgÓzd TK 12 (55:65), 11. Chinoin SC 7 (43:77), 12. Gázművek MTE 6 (37,5:82,5).

Címlapon: Czégény Csaba (jobbról) egyedüli gyulai duplázó volt. Fotó: H. Balázs Erzsébet


Veretlenül nyerték az alapszakaszt

A Békéscsabai Röplabda SE U21-es csapata vasárnap este hazai pályán zárt le az NB II/U21-es bajnokság alapszakaszát. Nagy Attila tanítványai a Palota RSC együttese tartották meg veretlenségüket, noha a a meccs egybeesett a felnőtt találkozóval, így a fiataloknak nélkülözniük kellett az extraligás keretben figyelembe vett öt játékosukat.


Linamar BRSE–Palota RSC 3:0 (24, 15, 10)
NB II/U21-es női röplabda-mérkőzés. Békéscsaba 100 néző. Vezette: Villás, Kulcsár.
BRSE:
BOSKÓ, TATÁR, ARACZKI, Lenkefi, Gellén, Sinka. Csere: Juhász (liberó), Kertész, Feld. Edző: Nagy Attila.

Álmosan kezdte a találkozót a BRSE, már 1:9 is állt az eredményjelzőn, időt azonban csak 10:14-nél kért Nagy Attila. Az ekkor kapott tanácsok hatottak. Fordított a csabai csapat, de ismét jött egy rövidzárlat, ami szettlabdát eredményezett a Palota oldalán, a játékrészt azonban a pontosabban támadó hazaiak nyerték. Ezzel el is lőtte a puskaporát a vendégcsapat. A békéscsabaiak egyre nagyobb sebességgel játszottak, amit már nem tudott követni a látogató, így két sima szettel, 3:0-ra nyerte a találkozót a BRSE.
Ezzel lezárult az alapszakasz.
A Keleti A-csoportot, a Linamar BRSE 16 gőzelemmel, veretlenül nyerte meg. Következik majd az U21-es bajnokság elődöntője, melyet négyes csoportokban vívnak majd a csapatok, március végén.
Nagy Attila:
– Gratulálok a szezon eddigi eredményéhez a csapatnak! Egy ilyen nehéz évben ilyen szépen lehozni az alapszakaszt, nem volt könnyű, ezért nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Készülünk az elődöntőkre!

Címlapon: A lányok a felnőtt keretben figyelembe vett társak nélkül sem engedélyeztek szettet az ellenfelüknek. Fotó: Csukás Zsolt


Az éllovas nyerte a nívós csatát

Az éllovas Kaposvár négy játszmában nyert a Békéscsaba vendégeként a női röplabda Extraliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján. A két gárda nagyot meccselt, az döntött a somogyiak javára, hogy a sorsdöntő pillanatokban jobban koncentráltak a házigazdáknál.


 

Swietelsky-Békéscsabai RSE–1. MCM-Diamant Kaposvár 1:3 (–24, 19, –22, –28)
Extraligás női röplabda-mérkőzés. Békéscsaba, 1000 néző. Vezette: Szabó Péter, Ujházi Mónika.
Békéscsaba:
GRBICS 1, Klaric 12, Pekárik 5, Collar 13, JERKOV 26, Bodovics 8. Csere: MOLCSÁNYI (liberó), Fábián, Szedmák, Glemboczki 4. Vezetőedző: Vasja Samec Lipicer.
Kaposvár:
SZŰCS K. 16, Tálas 3, Sipic 7, T. Matics 9, KLISZURA 23, Djurics 5. Csere: Szpin (liberó), SZERENCSÉS-MIKLAI 10, Berkeley 4, Kalmár 1, Horváth A. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.
A mérkőzés alakulása. 1. szett: 6:3, 9:10, 11:17, 18:18, 22:21, 24:22, 24:25. 2. szett: 0:4, 8:7, 12:9, 14:15, 21:17, 24:19. 3. szett: 5:3, 9:5, 12:13, 14:16, 19:18, 19:21, 22:22, 22:24. 4. szett: 1:5, 3:7, 6:7, 13:12, 16:20, 23:21, 24:23, 26:26, 28:29.

Az elején még csak „kóstolgatta” egymást a két csapat. Először a csabaiak lendültek bele, egy jó sánc, egy ász és máris hárompontos előnyt mutatott az eredményjelző. A bajnokság alapszakaszát vezető somogyiak kényelmes helyzetük ellenére is nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a küzdelembe. Szűcs Kinga nyitásai után már a Kaposvárnál volt az előny, a viharsarkiak edzője ki is kérte az idejét. A somogyiak egyre magabiztosabban röplabdáztak és jelentős különbséget alakítottak ki. S hogy mennyire hullámzó volt a játék, azt jelezte, hogy a folytatásban a csabaiak gyűjtötték a pontokat, és a vendégek időkérése után Bodovics pazar blokkjával már egyenlő volt az állás. Fordulatokban ezután sem volt hiány, az utolsó szakaszban visszavette a vezetést a BRSE, sőt Klaric pontja után két szettlabdához jutott a csapat, ám a sárgamezesek egalizáltak és be is húzták a játszmát.
Mintha megfogta volna a hazaiakat az első játszma elvesztése. Vasja Samec Lipicer olyan cserére szánta el magát, ami nem sűrűn fordult eddig elő, Klaricot lehozta, helyére Glemboczkit állította be, aki próbálta is meghálálni a bizalmat, hiszen neki is köszönhető, hogy rövid időn belül megfordult a kocka. A hárompontos előny azonban gyorsan elolvadt, a jól mezőnyöző vendégek vették kézbe az irányítást, de csak rövid ideig. Hosszú, talán a mérkőzés addigi legszebb labdamenete végén Klaric ütése után született meg a 19. csabai pont (a Diamant 17-nél tartott), ami vendég időkérést vont maga után. Most minden bejött a hazaiaknál, akik persze tettek is ezért, nem is keveset, a játszma végére Szerencsés-Miklai rontása tett pontot.
Változatlanul magas színvonalú csata zajlott, a szurkolók legnagyobb örömére a 3. felvonás kezdeti szakaszában a csabaiak akarata érvényesült. 9:5-nél Szasa Nedeljkovicsnak akadt közölnivalója lányaival. Akadtak gondjai a nyitásokkal a csapatoknak, vélhetően ebben már talán a fáradtságnak is lehetett némi szerepe. Egy 5:0-s kaposvári sorozatot követően a Csabának kellett kapaszkodnia. Kapaszkodott is, és az utolsó harmadára ismét nyílttá tette a játszmát. Izgalmakban bővelkedett a hajrá, 22:22 után már csak a somogyiak szereztek pontot, így ismét náluk volt az előny.
A negyedik szettben sem unatkozott a publikum, hiszen mindkét gárda nagyot harcolt. A kaposváriak ha csak egy aprócska ponttal is, de vezettek, egészen 12-ig, amikor a Jerkov vezérelte hazaiak csavarni tudtak az eredményen. Az öröm csak rövid ideig tartott, mert Tálasék azonnal léptek. A BRSE nem adta fel, és Jerkov pontjaival ledolgozta négypontos hátrányát. A BRSE négy alkalommal jutott szettlabdához, majd a somogyiak kétszer meccslabdához, és amikor Klaric hosszúra ütött, eldőlt a 128 perces mérkőzés.

Mestermérleg
Vasja Samec Lipicer: – Több szettben végén is közel jártunk ahhoz, hogy egyenlítsünk, de sajnos elbizonytalanodtunk. Egy-egyes szettállás után feljött a Kaposvár, amely elég rutinos csapat ahhoz, hogy a legkritikusabb helyzetekben is ura legyen a mérkőzésnek. Mindkét csapat megérdemli a gratulációt a küzdeni tudásáért.
Szasa Nedeljkovics: – A két nagyon minőségi csapat a röplabda minden szépségét felvonultatta. Akkor sem vesztettük el a hitünket, amikor nehéz helyzetben voltunk. Ilyenkor tudtunk ritmust váltani és a cseréink is hozzá tudták tenni a magukét. Nem véletlenül vagyunk ezen a szinten, de itt nem szabad megállni.

B. P.

Címlapon: A csabaiak nagyot küzdöttek, de ez is kevésnek bizonyult a listavezetővel szemben. Fotó: Csukás Zsolt 


A kimaradt büntetők miatt bűnhődtek

Nem könnyű az NB I B-s orosházi női kézilabdacsapat sorsa, hiszen az Eger után az idény második hazai találkozóján is egy potenciális bajnokesélyes került az útjába. Kiélezett mérkőzésen, a vendégek Hlogyik Petra Amanda kapus kimagasló teljesítményével bizonyultak jobbnak, a három hétméterest is elhibázó házigazdákkal szemben.


OXXO Energy Orosházi NKC–Pénzügyőr SE 21–23 (11–12)
NB I B-s női kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 180 néző. Vezette: Dulai Ádám, Pisák Bence Károly.
Orosháza: CSIZMADIA – Bíró 2, Farkas K. 2, Dancsó 3 (1), Mikula, Román 4 (1), ANTAL 4. Csere: Cseh (kapus), Tóth S., Kamuti 3, Kenyeres 1, Berta, Nemes 2. Edző: Vágó Attila. A Pénzügyőr legjobb góldobói: Blaubancher 6, Oláh K. 5 (1).
Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 5/2, ill. 1/1.

Az első 5 perc kiegyenlített játéka után Oláh Kyra találataival egy ötös szériát produkáltak a vendégek (3–8). Aztán összeállt a hazaiak védekezése, támadásban is eredményesebbek lettek, így a 23. percre már náluk volt a minimális előny (10–9). Ettől kezdve fej-fej mellett haladt a két gárda, és ezen a szünet sem változtatott. Rendre a Pénzügyőr járt előrébb minimális különbséggel, de az orosháziak a 45. percig mindig válaszolni és egyenlíteni tudtak. A meccs utolsó negyedében állandósult a fővárosiak egy-két gólos vezetése, az 57. percben hárommal is jártak már előrébb, és a házigazdáknak innen már nem volt reális esélyük pontszerzésre.
Vágó Attila: – Már a harmadik mérkőzésünkön azonos a forgatókönyv, a védekezésünk jó, de támadásban impotensek vagyunk, és a végjátékban megremeg a lányok keze.

További és korábbi eredmények, tabella, program:

Címlapon: Antal Jenifer jó játékkal rukkolt ki az élvonalba pályázó fővárosiak ellen. Fotó:  Rosta Tibor/OrosCafé.hu


Kovács Barbara győzött 3 kilométeren

A fedettpályás atlétikai országos bajnokság második napján sem maradt aranyérem nélkül a Kopp-Békéscsabai Atlétikai Club. Márton Anita súlylökésben elért szombati sikere után ezúttal a csabaiak másik olimpikonja, Kovács Barbara 13:31,83 perces idővel nyert aranyérmet 3 kilométeres gyaloglásban.


Akadtak kimagasló eredmények is a nap során. Vindics Balázs például 1:46,20 perces idővel 21 éves országos rekordot döntött meg 800 méteren. Az újpestiek középtávfutója  Korányi Balázs 1999 márciusában elért 1:46,47 perces rekordját adta át a múltnak. A nőknél 60 m gáton a debreceni Kozák Luca ismét 7,97 másodperccel ért célba, azaz a tavaly elért és idén már beállított országos csúcsát újra megfutotta. A férfiaknál is a papírforma érvényesült azzal, hogy Szűcs Valdó legyőzte Baji Balázst. A 24 éves Szűcs idén gyakorlatilag versenyről versenyre megjavította egyéni csúcsát, ezúttal ismét faragott belőle és 7.56 másodperces ideje mindössze három századra van Baji 2017-es országos csúcsától. A vb-bronzérmes Baji, aki egy hete tért vissza sérüléséből egyéves kihagyás után, 7,90 mp-cel szerezte meg az ob ezüstérmét.

Címlapon: Kovács Barbara papírforma-győzelmet aratott az országos bajnokságon