Az Amazonok alaposan megszorongatta a bajnokot

Vereséggel kezdte NB I-es karrierjét a Gyulai Amazonok női futsalcsapata. Molnár Zoltánné alakulata ennek ellenére remekül helytállt, mivel a tavalyi bajnok Hajdúböszörménnyel szemben kapitulált nagy csatában.

A két fél Békéscsabán mérkőzött meg, ennek ellenére rengeteg gyulai szurkoló kísérte el a lányokat a Kazinczy iskola tornacsarnokába. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, a 120-szoros válogatott Pádár Anita már a 2. percben bevette Csontos Zsanett kapuját. A gól nem szegte kedvüket az amazonoknak, Erdélyi Angéla két minután belül egyenlített. Molnárné Irénke tanítványai fegyelmezett védekezésből indított kontrákkal próbálták veszélyeztetni a rutinos böszörményiek kapusát, a vendégek azonban 3 gólt is szereztek a félidő vége előtt. A gyulai rövidzárlatot Vígh Renáta, valamint Pádár Anita két esetben is kihasználta.
Nem szegte kedvüket a gyulai lányoknak az eredmény, bátran, határozottan és felszabadultak játszottak. Fülöp Diána két gyönyörű találatot jegyzett, így a mérkőzés utolsó 5 perce újból nyílt sisakos játékot hozott. Hazai oldalon Csontos Zsanett többször is parádézott, de Kurai Nikolett, Papp Laura, Fülöp Diána és Balogh Noémi is nagyon fegyelmezett védekezéssel törte meg a vendégek támadásait. A nagy múltú hajdúságiak nem is tudtak újabb gól szerezni, de így is 3 ponttal térhettek haza.
Összességében a fürdővárosi csapatnak nincs szégyenkezni valója, mivel mindent megtettek annak érdekében, hogy megnehezítsék a regnáló bajnok dolgát.
Molnár Zoltánné: Büszke vagyok a lányokra, mert maradéktalanul betartották, amit kértem tőlük. Egy nagyon jó iramú és kemény mérkőzésen vagyunk túl, úgy gondolom, tisztesen helytálltunk. Ha van egy kis szerencsénk, akár pontot is tudtunk volna rabolni a nagy múltú játékosokkal felálló ellenféllel szemben. Mivel nagyon fiatal a csapatunk, sok idő kell, mire összeszokik a társaság, de jó úton vagyunk afelé, hogy ez megvalósuljon.

M. Á.

Gyulai Amazonok–Hajdúböszörményi TE 3–4 (1–4)
NB I-es női futsal-mérkőzés. Békéscsaba, 200 néző. Vezette: Modes, Petrovszki Gy., Belanka.
Gyula: Csontos – Fülöp, Erdélyi, Perjési, Balogh N. Csere: Kurai, Papp, Kovács D., Sovány, Molnár Á., Kajári, Németh, Bálint R., Szilágyi. Edző: Molnár Zoltánné.
Hajdúböszörmény: Torma – Szekér, Vígh, Tell, Pádár. Csere: Quirikó, Pálóczi, Bokor, Kota, Farkas, Benkő, Nagy A., Mogyorósi. Játékos-edző: Quirikó Vivien.
Gólszerző: Fülöp 2, Erdélyi, illetve Pádár 3, Vígh.

U15-ös bajnoki mérkőzés:
Gyulai Amazonok–HTE 14–0 (4–0)
Gólszerző:
Komlósi 5, Mázik 3, Lázár 3, Grósz 2, Hack.

A Gyulai Amazonok sikerrel debütáló U15-ös együttese

Címlapon: Az élvonalban debütáló csapat remekül helytállt a legerősebbnek tűnő riválisával szemben

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.