Az élet Zsadányban is nagy rendező

Edzések nélkül, néhány felkészülési mérkőzéssel vág neki augusztus 24-én az átalakított, összevont megyei III. osztályú bajnokságnak a Zsadányi KSE csapata.


 

Muntyán Sándor, a csapatért évek óta rengeteget fáradozó edző rögtön felmenti játékosait, akik nem azért nem járnak a tréningekre, mert nem tartják fontosnak, hanem mert a településtől távol, sokan a fővárosban, vagy Debrecenben keresik a kenyerüket, onnan pedig bajos lenne hét közben többször hazamenni a foglalkozásokra.
– Az említett okok miatt sajnos nem tudunk összejönni az edzésekre, ami azért is nagy probléma, mert nem mozoghat együtt a társaság – mondta Muntyán Sándor. – Persze ez nem azt jelenti, hogy a „pestiek”, vagy a „debreceniek” ne edzenének, akinek csak módja van rá, lejár valahová mozogni, csak hogy az nem ugyanaz, mintha együtt dolgoznánk. Pedig huszonhárom tagú a keretünk, ami megye hármas szinten kifejezetten jónak mondható.
A tréner beszámolt néhány változásról is.
– Csongrádi Csaba Méhkeréken futballozik tovább, ő az egyetlen távozónk. Varga Zoltán (23) személyében egy fiatal csatárral bővült a keretünk, a volt füzesgyarmati játékos, a 16 évesen a focival felhagyó, Zsadányban lakó Sós Mihály (19) újrakezdte. Ő a középpálya bal oldalán lehet segítségünkre. Az egy éve térdszalag-szakadást szenvedő és két műtéten is áteső Muntyán László teljesen felépült sérüléséből, így vele is számolhatunk.
A zsadányiak túl vannak az első tesztmérkőzésükön is, a Bucsától gólgazdag mérkőzésen szenvedtek 5–3-as vereséget. Lesz egy visszavágó is Bucsán, majd a Kötegyán elleni hazai bajnoki rajt előtt még Köröszakálon játszanak egy emléktornán.
– Minden nehézség ellenére szeretnénk, ha egy jó középcsapattá válna a zsadányi – fogalmazta meg az idei célkitűzést Muntyán Sándor.

B. P.

Címlapon: A kék mezes zsadányiak lehetőségeit változatlanul behatárolják a munkahelyi elfoglaltságok. Fotó: Erdős Csaba