Az Előre először győzheti le a Kécskét

Vasárnap megkezdődik az NB II-es labdarúgó-bajnokság őszi idénye. A Békéscsaba 1912 Előre csapata vasárnap 19 órakor a tiszakécskei Duna Aszfalt együttesét fogadja a Kórház utcai stadionban, amelynek új, mintegy 2400 ülőhelyes lelátóját ezen a mérkőzésen vehetik birtokba a szurkolók. A nyáron a Győrbe távozó Boér Gábor helyét, a lila-fehér klub egykori védője, Schindler Szabolcs vette át, aki az előző idényben az NB III Nyugati csoportjában bajnoki címhez segítette az FC Ajka együttesét. Vele beszélgettünk a felkészülésről, a tervekről, az NB II-es bajnokság erőviszonyairól.


 

– Hogyan sikerült a lila-fehér csapat felkészülése a hosszúnak ígérkező őszi szezonra?
– Az elvégzett munka megfelelő volt. Tiszaújvárosban az egy hetes edzőtábor során az erőgyűjtésen volt a fő hangsúly, majd a folytatásban itthon már egyre inkább a labda játszotta a főszerepet, de a taktikai elemek gyakorlására is hangsúlyt helyeztünk. Szerencsére komolyabb sérülés nem hátráltatta a munkát, a műtét után Lustyik Levente még csak lábadozik, Hursán György viszont bekapcsolódott a munkába, igaz két-három hetet várni kell a bemutatkozására. A súlyos sérülése, és műtétje után a rutinos kapusunk, Ribánszki László az utolsó két hétben csatlakozott hozzánk, úgy tűnik, hogy felépült, és már edzőmérkőzésen is védett. A felkészülési találkozókon veretlenek maradtunk, de az igazi mércét a tétmérkőzések jelentik, azokon kell majd bizonyítanunk.

– Vajon az újonnan érkező kilenc játékos tud-e segíteni a csapatnak a tervek megvalósításában?
– Úgy látom, hogy olyan emberek érkeztek, akik segíthetnek a csapatnak. Sok közöttük a fiatal, akik számára fontos állomás lehet a mostani a továbblépést illetően. Optimista vagyok az újakkal kapcsolatban, de az igazi mérce most következik majd, amikor hétről-hétre bizonyítaniuk kell a bajnoki mérkőzéseken.

Milyen tervekkel vágnak neki az új szezonnak?
– Konkrét megfogalmazás nem történt, azt szeretnénk, ha minél előbbre végezne a csapat a tabellán, és hazai pályán hatékony le
nne a támadójátéka. Négy együttes, az MTK, a Vasas, a Gyirmót és a Győr kiemelkedik a mezőnyből, de mögöttük szorosan ott van a Soroksár, a Budaörs és a Nyíregyháza is. Remélem, hogy mi is meg tudjuk lepni ezeket a csapatokat és minél előrébb végzünk! Annak örülnék a legjobban, ha a szezon végén azt mondaná mindenki, hogy a Békéscsaba volt az idény meglepetés csapata.

Mit vár a Tiszakécske elleni vasárnapi hazai nyitányon?
Minden csapat számára fontos a jó rajt, hiszen az meghatározhatja a jövőt. Hazai pályán győzni szeretnénk, de nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az új vezetőedző Simon Antal által irányított, és a nyáron jelentősen megerősített vendégek egy remekül felkészített csapatot alkotnak, amely határozottan védekezik, és abból jól kontrázik. Hazai pályán mindenféleképpen győzelemre szeretnénk törekedni, és megszerezni a három pontot.

V. L.

Címlapon: Szélpál Norbert vasárnap 100. alkalommal ölti magára az Előre mezét bajnoki mérkőzésen