Az idény kellemes meglepetését szolgáltatták


Megye II. osztály, Déli csoport: 3. Csanádapácai EFC   18   8   4   6   32–26   28

Alighanem csak az idősebb szurkolók emlékezhetnek az ideihez hasonló esetre Csanádapácán, amikor a helyi megye II. osztályú labdarúgócsapat a dobogóról várhatta a tavaszi folytatást. A jelenlegi bajnokság sem úgy indult, hogy ez előfordulhat, hiszen hat forduló után még nyeretlen volt Szikora Pál alakulata, de az idény második harmadában már eredményesebben teljesített, az utolsó hat mérkőzését pedig veretlenül zárta, ezzel a harmadik helyre finiselt. A tapasztalt mesterrel az őszi szezon részleteit elevenítettük fel.

A tabellát elnézve, jóleső érzéssel gondolhatnak vissza az elmúlt félévre, különösen a második felére.
Annak ellenére, hogy sok problémával kellett szembenéznünk az ősz folyamán, a csapat az elvárások felett teljesített. Súlyos sérülések, betegségek, munkahelyi elfoglaltságok miatt szinte mindenki játszott a felnőttek között, aki betöltötte a tizenhatodik életévét, összesen 29 játékos kapott kisebb-nagyobb szerepet. A helyezés önmagában semmit sem jelent, hiszen nagyon szoros az idén ebben a csoportban a középmezőny.

Az elért eredmény elképzelhetetlen kiváló egyéni produktumok nélkül. Kik azok, akik legtöbbet „cipelték a zongorát”?
A csapat gerincét adó játékosok közül többen még pályájuk elején járnak, ráadásul nekik két fronton kellett helytállniuk. Az U19-es csapatunk a második helyről várja a folytatást, csupán egy ponttal lemaradva a listavezetőtől. Közülük kiemelkedőt nyújtott Bozsó Márk, Oláh Ákos, Rakonczai Mihály, valamint betegségéig Bajczer Balázs, panaszom azonban senkire sem lehet. Az idősebbek közül Demkó Mihály, Göcző Csaba és Matyelka Tibor teljesítménye volt átlagon felüli, a többiek is hozták a tőlük elvárható játékot.

Mit tart a legdicsőbb tettnek és mit hagyna ki legszívesebben a mögöttünk hagyott időszakból?
Zsinórban öt idegenbeli mérkőzést nyertünk meg, ez komoly fegyvertény. Továbbá volt olyan forduló, hogy egy napon kellett az U19-es csapatnak és a felnőttnek játszania, de mindkét párharcot magabiztosan nyertük, ami komoly lökést adott a további szereplésre. A legkellemetlenebb meccseket a Tótkomlós ellen játszottuk, amely oda-vissza legyőzött bennünket, ráadásuk két játékosunkat is hosszú időre elveszítettük súlyos sérülés miatt.

Milyen általános véleménnyel van az idei bajnokságról?
A színvonal megfelelő, igazi szakmaiságról akkor beszélhetnénk, ha adottak lennének a feltételek mindenütt a rendszeres edzésmunkára, felkészülésre. A lebonyolításban meglátásom szerint logikusabb és célravezetőbb lenne az alapszakasz után „vegyíteni” a két csoport alsó- és felsőházát.

Mikor látnak munkához, lesznek-e változások a keretben?
Január 8-án már el is kezdtük a tornatermi edzéseket. Színesíti a programot hétvégenként a helyi „Barátaink emlékére” teremtorna, amely immár hagyomány. Távozási szándékát nem jelezte senki, igazolni szeretnénk, de ez télen nem egyszerű dolog. Edzőmérkőzést nem sokat tervezünk, egyelőre csak egyet kötöttünk le.

B. M.

Házi góllövőlista
14 gólos: Oláh Ákos. 3 gólos: Hrobár Róbert. 2 gólos: Baukó Richárd, Bozsó Márk, Fodor Norbert János, Laduver Tamás, Matyelka Tibor. 1 gólos: Göcző Csaba, Hugyecz Norbert, Juhász Patrik, Németh Róbert, Ondó Sándor.

Címlapon: Az apácaiak számára nem termett pont Kétegyházán, de azután odahaza sikerült visszavágniuk. Fotó: Nagy Marcell