Az Ifi Kupában összeállt a tavaszi nyolcas

A harmadik (utolsó) fordulót bonyolították le hétvégén az Ifi Kupában, bár akad a mezőnyben olyan csapat, melynek csupán egyetlen mérkőzése van lejátszva. A teljesen új kezdeményezés területi elven három négyes csoportba rendezte a Kiemelt bajnokság mezőnyét, ahonnan körmérkőzés után az első kettő, illetve százalékos arányban a két legjobb harmadik jut a legjobb 8 közé.

A továbbjutók tavasszal kieséses rendszerben folytatják tovább a küzdelmeket egészen a fináléig, melyet a Békés Megyei Kupa döntője előtt terveznek lebonyolítani. Nem tudni, hogy mi lesz az elmaradt két találkozó sorsa, de ha nem pótolják már, abban az esetben az északi kvartettből a Gyomaendrőd, Mezőberény, Dévaványa trojka lép tovább 6-6 pontot gyűjtve (az erőviszonyok alapján gyaníthatóan ez játék esetén is így lenne). A Közép csoportból a Szarvas (7) és a Nagyszénás (4), délről pedig a Mezőhegyes (9) és a Jamina (6) tavaszi szerepvállalása biztos, a két harmadik, között pedig pontazonosság van, vagyis a gólarány dönthet a továbbjutásról ami ez esetben a komlósiak (3–6) malmára hajthatja a vizet, a gádorosiak (7–12) ellenében.
A második vonalnak tekinthető területi csoportokban három találkozót pótoltak hétvégén, különösen délen sok az elmaradás még, így ott több hétig eltarthat a hivatalos zárás.

Eredmények. Ifi Kupa, 3. forduló.
Északi csoport:

Gyomaendrődi FC–Dévaványai SE
31 (1–0), gól: Kovács Z., Paróczai, Miklavicz, ill. Kató.
Berényi Gyermek FC
Körösladány MSK (elhalasztva)
Az állás: 1. Gyomaendrőd
6 pont (6–5), 2. Berény Gyermek FC 3 (7–5, 2 mérk.), 3. Dévaványa 3 (45, 2 mérk.), 4. Körösladány 0 (1).
Közép csoport:
Gádoros SE–Kondorosi TE
4–2 (1–1), gól: Farkas Zs. 3, Kun Szabó, ill. Szigeti, Hornok.
Szarvasi FC–Nagyszénás SE
51 (31), gól: Varga I. 2, Szappanos 2, Pásztor, ill. Balog.
A végeredmény: 1.
Szarvas 7, 2. Nagyszénás 4, 3. Gádoros 3, 4. Kondoros 1.
Déli csoport:
Tótkomlósi TC–Csanádapácai EFC
10 (0–0), gól: Csurár.
Mezőhegyesi SE–Jamina SE
10 (00), gól: Zsilák.
A végeredmény: 1. Mezőhegyes
9, 2. Jamina 6, 3. Tótkomlós 3, 4. Csanádapáca 0.

II. osztály, Északi csoport, 1. forduló.
Dobozi SE–Békési FC 3–3
5. forduló.
Szeghalmi FC–Köröstarcsa KSK 8–2
A bajnokság állása: 1. Békésszentandrás 36, 2. Szeghalom 33, 3. Sarkadkeresztúr 33, 4. Békés 28, 5. Okány 21, 6. Méhkerék 21, 7. Kamut 21, 8. Bucsa 20, 9. Vésztő 16 (12 mérk.), 10. Doboz 13 (12), 11. Sarkad 10, 12. Csabacsűd 7, 13. Köröstarcsa 4 , 14. Kétsoprony 3.

II. osztály, Déli csoport, 8. forduló.
Atletico Békéscsaba–Magyarbánhegyesi FC 36
A bajnokság állása: 1. Békéscsabai MÁV 37, 2. Mezőkovácsháza 30 (12 mérk.), 3. Szabadkígyós 26 (12), 4. Kunágota 27, 5. Battonya 22, 6. Lőkösháza 21 (11), 7. Dombegyház 18 (11), 8. Kétegyháza 18, 9. Magyarbánhegyes 10, 10. Medgyesegyháza 10, 11. Kevermes 9 (12), 12. Mezőmegyer 7, 13. Csorvás 6 (12), 14. Atletico 3 (10). Az Atletico 3, a Csorvás 1 büntetőponttal sújtva.

Címlapon: A gyomaendrődi fiatalok két győzelemmel biztosították a helyüket a 8 között. Fotó: Gábor Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.