Az optimista terven munkálkodnak

Az idei utolsó játéknapot rendezik hétvégén az NB III-as labdarúgó-bajnokságban, amelyet a tavaszi nyitányáról hoztak előre. A Keleti csoport egyke megyei szereplője hazai környezetben búcsúztatja az évet, melynek a hozadéka nagyban függ a szombati eredménytől is. A füzesgyarmatiak a tavaly még NB II-ben szereplő Cigándot fogadják 13 órától.

A két alakulatot egyetlen pont és helyezés választja el a tabellán, sikerük esetén a sárrétiek megelőznék tehát a borsodiakat, és a szeszélyességük ellenére a mezőny első felében töltetnék a három hónapos téli pihenőt. Ezzel a szezon második felére megtáltosodó Tiszafüred mögött a második legeredményesebb újoncnak is vallhatnák magukat.
– Kétszer játszottunk már mostani ellenfelünkkel, kellően ismerjük tehát egymást. Az első meccset egyértelműen a tapasztalatlanságból adódó hiányosságok miatt veszítettük el az utolsó percekben, pár hete viszont tíz emberrel döntetlenre végeztünk a kupameccsen, csak a büntetőkön múlott a továbbjutásunk. Bízom benne, hogy a pályaválasztói csere és a javuló tendencia ezúttal győzelemmel párosul majd – jegyezte meg az aktuális ellenfél kapcsán Boros Tibor, a gyarmatiak szakmai koordinátora.
Ha teljesülne az piros-fehérek vágya, azzal eddig még nem tapasztalt magasságokban telelhetnének a tabellán.
– A három pont megszerzésével a mezőny első felében tudnánk zárni az évet, ami az optimista elvárásnak felelne meg. Négy fordulóval ezelőtt tűztünk ki egy célt a csapat elé, ami a közös jövőnkre is kihatással van. A játékosok az eddigi három hét során nyújtott teljesítménnyel és eredménnyel a saját kezükbe helyezték a sorsukat – tette hozzá a vezető, aki arról is beszámolt, hogy a tartós sérülteket leszámítva, valamennyi játékos a rendelkezésére áll, a kezdőcsapatot pedig azokból a labdarúgókból állítja össze a szakmai stáb, akik a Tállya elleni előző heti sikert kiharcolták.

B. M.

NB III Keleti csoport, 16. forduló
November 25., szombat, 13.00.

Füzesgyarmati SK–Cigánd SE

Vezeti: Csontos Dávid (Zsákai Milán, Kovács Zoltán).

Címlapon: Miklya Miklós eddig adós maradt a gólokkal, de most pótolhatja a hiányosságot. Fotó: Nagy Marcell

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.