Az országos főtábla lesz a szerdai tét

Szerdán estére fény derül, hogy az NB-s tagsága miatt kiemelést élvező Békéscsaba 1912 Előre és a Füzesgyarmati SK gárdái mellett melyik két megye I. osztályú labdarúgócsapat képviselheti a megyét a Magyar Kupa idei kiírásának országos tábláján.


 

A sors nagy rendező és a szerdai párharcok tekintetében ismétli önmagát. Napra pontosan egy évvel ezelőtt is Szarvas–Nagyszénás derbi volt a kijutásért, a másik ágon pedig egy héttel később a Jamina és a Körösladány csatázott, éppen úgy, ahogyan az most is lesz. Tavaly a Körös-partiak már az első félidőben döntésre vitték a dolgot, hiszen a szünetig háromszor találtak be a látogatóknak, akik szünet után emberfórba kerülve, ikszre hozták a második játékrészt. A mostani derbi a két fél bajnoki eredményeiből kiindulva lényegesen szorosabb csatát sejtet. Szarvason és Szénáson is vannak olyan kvalitású támadók, akik döntésre vihetik a dolgot, és bizony egy-egy hátul elkövetett hiba, akár végzetes is lehet.
Egy évvel ezelőtt a másik ágon a ladányiak is hátromgólos előnyre tettek szert a Jamina otthonában, akkor a helyiek csak a hajrában tudtak szépíteni. Azóta viszont több tapasztalt játékos került az erzsébethelyi alakulathoz, akik segítségével szembetűnő fejlődésen ment keresztül a kék-fehér gárda. Már a gyulai kupasikerből következtetni lehetett a kedvező irányú változásra, a hétvégi ladányi bajnoki győzelem pedig alighanem még az addig kétkedőket is végleg meggyőzte erről. A vendégeknek akad tehát némi jóvátenni valójuk a Bessenyei utcában, ami persze még nem garancia a továbbjutásra. Amennyiben döntetlenre végződne a rendes játékidő, abban az esetben mindkét helyszínen büntetőrúgásokkal döntik el, hogy ki folytathatja a tovább a sorozatot.
A Magyar Kupa 3. fordulója párosítása. Augusztus 28., szerda, 17.00: Szarvasi FC–Nagyszénás SE, vezeti: Telek András. Jamina SE–Körösladány MSK, vezeti: Modes Ottó Péter.

B. M.

Címlapon: A Jamina és a Körösladány múlt szombati bajnokija is azt jelzi, hogy a megye I. osztályú csapatok között nincs előre lefutott mérkőzés. Fotó: Erdős Csaba