Az utánpótlásra támaszkodnak Gyomaendrődön

Keddi és csütörtöki tréningekkel, teremtornákkal és szabadtéri gyakorló mérkőzésekkel készül a közelgő tavaszi idényre a Gyomaendrődi FC labdarúgócsapata, amelynek játékosai a héten álltak munkába. A zöld-fehérek pillanatnyilag az 5. helyet foglalják el a második vonal északi csoportjában, és megnyugtató 5 pontos előnnyel rendelkeznek a már alsóházban tanyázó riválisokkal szemben.

– Bízom benne, annyira összeállunk majd, hogy az első hatban tudunk végezni. Nem lesz egyszerű a feladat, hiszen nehéz mérkőzéseink vannak hátra az alapszakaszból, de csak fele annyi pontot kell szereznünk, mint legfőbb riválisainknak, ha pedig bennmaradunk a felsőházban, azzal teljesül a tervünk mondta a tavaszi idény elképzelései kapcsán Kocsis Zsolt, a csapat edzője.
A tréner számára ősszel az jelentette a legfőbb nehézséget, hogy a 18-as keretből legalább tízen úgy játszották le az idényt, hogy más elfoglaltságaik miatt nem tudtak edzésre járni. Ezen az arányon mindenképpen javítaniuk kell, hiszen külső erősítésre nincs lehetőség.
Saját erőből tudunk csak építkezni, a beérő fiataljainkra támaszkodva. Ez bizonyos mértékben korlát, a klub stabil jövője szempontjából viszont elemi érdek. A külső segítség igénybevétele helyett a meglévő forrásainkat arra fordítjuk, hogy mindenünk meglegyen. A közelmúltban elkészült a fedett lelátó, most pedig egy kültéri illemhely építése van napirenden – festette fel az egyesület körüli pillanatnyi helyzetképet a játékos-edző, aki egy ideig nem számíthat legeredményesebb játékosa, az artroszkópos térdműtét előtt álló Furka Zsolt szolgálataira. A többiek azonban egészségesek, távozni sem szándékozik senki a csapattól.

B. M.

Címlapon: A bucsaiakkal jó a viszony, ennek ellenére már nem szívesen találkoznának velük a gyomaendrődiek. Fotó: Gábor Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.