Bajnokavatás a füzesi teniszversenyen

Békésszentandráson befejeződött a II. Füzesi villanyfényes teniszverseny. A június elején elrajtolt vetélkedés öthetes folyamatos programot jelentett a résztvevők számára. A kezdeményezés népszerűségét jelzi, hogy 45 teniszező tette próbára tudását, közülük jó páran több számban is megmérettették magukat.

Összesen 87 mérkőzést játszottak, míg kialakultak a végső sorrendek. Érdekesség, hogy valamennyi kategóriában új győztest avattak az előző évhez képest. A nyílt férfi egyéni szám fináléjában Durucskó Péter két szoros szett után rövidítésben múlta felül Lengyel Ákost, így az egy évvel ezelőtti ezüstöt kényesítette aranyéremre. Az amatőröknél a kunszentmártoni Lajkó Tibor bizonyult a legjobbnak, aki Kovács Norbertet győzte le az aranycsatában. A férfi párosoknál Darida György és Tuska Tibor bizonyult a legjobbnak, vegyesben pedig – ahol idén is körmérkőzések után dőlt el az elsőség –, a Filyó Beáta, Darvas Krisztián duó lett a győztes, megelőzve a címvédő, Magyar Vera, Eckert Roland kettőst.
A helyezettek ezúttal is remek hangulatú, vacsorával egybekötött eredményhirdetés keretében vehették át a díjaikat.

Végeredmények. Nyílt férfi egyéni: 1. Durucskó Péter, 2. Lengyel Ákos, 3. Szalbót Balázs és Rákos Zoltán (Szeged). Döntő: 7:5, 4:6, 10-9.
Amatőr férfi egyéni: 1. Lajkó Tibor (Kunszentmárton), 2. Kovács Norbert, 3. Szalontai György és Gruner Zoltán. Döntő: 6:2, 7:5.
Férfi páros: 1. Darida György, Tuska Tibor (Szarvas, Kondoros), 2. Szalontai György, Parczen Balázs, 3. Kovács Norbert, Lajkó Tibor és Budai Levente, Sovány István. Döntő: 6:3, 6:4.
Vegyes páros (körmérkőzés): 1. Filyó Beáta, Darvas Krisztián, 2. Magyar Vera, Eckert Roland, 3. Balczó Edit, Szalontai György.

B. M.

Címlapon: A férfi páros győzteseinek, Tuska Tibornak (balról) és Darida Györgynek a verseny támogatója, Dankó István nyújtotta át a serleget

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.