Bajnoki cím is jutott a Blue Gymnek

Az utóbbi évek hagyományaihoz igazodva, Nyíradonyban rendezték meg az aerobikosok magyar bajnokságát, amely egyben az éves kupasorozat második állomását is jelentette. A két napos viadalon a hétévesektől a felnőttekig, több száz aerobikos versenyzett öt korosztályban.

A gyakorlatokat bírók értékelték. Pontozták a kivitelezést, a testtartást, a művészi hatást, és a kötelező elemek végrehajtását is. Az összképet illetően azonban számít a megjelenés is, ennek megfelelően a szülők, felkészítők gondosan ügyeltek például arra, hogy tökéletes legyen a lányok frizurája.
A szarvasi járáshoz tartozó települések fiataljait tömörítő Blue Gym Aerobik Egyesület rendkívül sikeresen szerepelt. Versenyzőit öt alkalommal szólították dobogóra az eredményhirdetés során, a Melis Zsuzsanna, Kasnyik Kinga, Pásztor Erika, Réczey Laura, Fabó Csenge összetételű felnőtt step csapatuk pedig magyar bajnok lett, de számos további értékes helyezés is bővítette a repertoárt. Elégedettek lehettek a Mezőberényi Malom Fitness DSE háza táján is, hiszen az utóbbi másfél hónapban sokat fejlődtek versenyzőik, amit elárul, hogy minden egységük jobb teljesítményt nyújtott, mint az előző fordulóban.

A Malom Fitness DSE csapata

Megyei helyezések. Basic aerobik. Felnőtt csoport: 3. Blue Gym (Kasnyik Kinga, Fabó Csenge, Melis Zsuzsanna, Lustyik Rebeka). UP1, női egyéni: 12. Tóth Tamara (Blue Gym). UP1, trió: 4. Blue Gym (Keller Panka, Tóth Tamara, Vaszkó Dóra). UP1, csoport: 3. Blue Gym (Vaszkó Dóra, Kovács Kinga, Paluska Dorina, Szigeti Laura, Tóth Fanni). UP2, női egyéni: 14. Vaszkó Martina (Blue Gym), 22. Láposi Zsanett (Malom), 28. Prorok Petra (Malom), 31. Vantruba Ágnes (Blue Gym). UP 2, csoport: 9. Blue Gym (Vaszkó Martina, Sechna Dorina, Hermann Adrienn, Márton Gréta, Varga Vivien). UP3, trió: 13. Blue Gym (Kis Mira, Taskó Flóra, Kovács Sára), 14. Blue Gym (Hronyecz Margaréta, Miskó Leonóra, Kondorosi Bettina).
Step. Felnőtt: 1. Blue Gym (Melis Zsuzsanna, Kasnyik Kinga, Pásztor Erika, Réczey Laura, Fabó Csenge), 4. Malom (Csibor Erzsébet, Forgó Mónika, Lészkó-Kurucz Erika, Pál Imréné). UP2: 2. Blue Gym (Roszik Lili, Tóth Adrienn, Varga Adrienn, Illés Petra, Szalai Dorka), 5. Blue Gym (Vaszkó Martina, Sechna Dorina, Hermann Adrienn, Molnár Gréta, Márton Gréta, Varga Vivien). UP3: 5. Blue Gym (Miskó Leonóra, Miskó Natasa, Lestyán Emma, Kondorosi Bettina, Hronyecz Margaréta).
Challange. Felnőtt: 2. Malom (Csibor Erzsébet, Forgó Mónika, Lészkó-Kurucz Erika, Pál Imréné). UP2: 4. Blue Gym (Roszik Lili, Tóth Adrienn, Varga Adrienn, Illés Petra, Szalai Dorka, Almási Vanda, Laukó Boglárka), 11. Malom (Braun Kinga, Gazsó Dominika, Gyaraki Henrietta, Zámbori Boglárka). UP3: 8. Malom (Berczi Emília, Gál Zsanett, Kruzics Brigitta, Miklovicz Fanni, Povázsai Maja).
Aerostep. 3. Blue Gym (Tóth Fanni, Tóth Tamara, Vaszkó Dóri, Kovács Kinga, Keller Panka, Paluska Dorina, Szigeti Laura).
Felkészítő edzők. Blue Gym: Kalmár-Opauszki Anita, Roszik-Pásztor Mariann. Malom DSE: Lészkó-Kurucz Erika, Kékegyi Adrienn.

B. M.

A Blue Gym bronzérmes aerostep csoportja

Címlapon: A Blue Gym éremhalmozó versenyzői

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.