Bearanyozták az évüket a doboziak

Bajnoki címet ünnepelhettek pár hete Dobozon, ahol a helyi labdarúgók megnyerték a megye II. osztály Északi csoportja küzdelmeit. Mivel licenckérelmet nem nyújtott be a klub, ezért a magasabb szintre lépés sem lehetséges. Ettől persze még tagadhatatlanul sikerévet hagytak maguk mögött, melynek részleteit Barcsay Attila edzővel elevenítettünk fel.

Az aranyérem birtokában bizonyára csak jókat lehet mondani az évről Dobozon!
– A bajnokság lebonyolítását és az erőviszonyokat ismerve, egyértelműen a felsőház, ezen belül pedig a dobogó volt a cél. Az alapszakasz végeztével sem szerettem volna, hogy bárki
túl nagy terhet rakjon a csapatra, ezért továbbra is azt hangsúlyoztam: nem történik tragédia, ha nem sikerül bajnokságot nyerni. Persze azért titkon az én fejemben is az járt, hogy bizony ez nem egy lehetetlen küldetés. Az, hogy a végén az aranyérem került a nyakunkba, hab a tortán.

Nyilván ehhez – a harmonikusan működő kollektíva mellett –, átlagon felüli egyéni teljesítményekre is szükség volt…
Szokásomhoz hűen, ezúttal sem emelk ki név szerint senkit, mivel a komplett csapat dicséretet érdemel. Viszont az, hogy húsz kapott góllal zártunk, és az alapszakaszban tizenkét, a rájátszásban pedig hét mérkőzésen is érintetlen maradt a hálónk, az mindenképpen megsüvegelendő. Azt hiszem ennek köszönhető a bajnoki elsőség is.

Ezen túlmenően melyek voltak az évad legsikeresebb meccsei, akadt-e olyan közöttük, amelyet legszívesebben elfelejtene?
– Pozitív esemény és meccs hála istennek volt bőven, de ezek közül is a szentandrási
egy-nullás, és az utolsó fordulóban aratott négy-kettes hazai győzelmünket emelném ki legfőbb riválisunkkal szemben. Az is jó érzéssel tölt el, hogy az egyik nagy rivális, az Okány ellen valamennyi párharcunkat megnyertük, tizenegy-egyes gólkülönbséget produkálva. Negatívumként említeném a Sarkad elleni hazai vereséget, valamint azt is, hogy a rájátszásban a Mezőberény ellen csak egyetlen pontot tudtunk szerezni.

Mit szól az újszerű bajnoki rendszerhez?
– Ez a fajta lebonyolítás a felsőházba jutott csapatoknak kedvezett, me
lyek így tíz rangadót játszhattak. Az alsóházban ragadt együtteseknél már adódhattak motivációs gondok.

Mit hoz a jövő a csapat háza táján?
– A felkészülésnek július 10-én rugaszkodunk neki, a rajtig két edzés és két edzőmérkőzés szerepel a programban
heti szinten, utóbbi szerda-szombat ritmusban. Érkezői oldalon egyenlőre Huszár Attila neve vetődött fel, aki külföldi munkából tér haza. Pillanatnyilag egy játékos elveszítése tűnik biztosnak, viszont az ő személyében igen nagy veszteség éri a megyei labdarúgást, ugyanis a csapatkapitány Balog Zsolt bejelentette, hogy befejezi az igencsak eredményes, aktív pályafutását. Sajnálatos döntés! A távozók között leszek én is, de a térd problémáim remélem csak rövid időre akadályoznak majd a játékban. Ezzel együtt az edzői posztot is szeretném átadni másnak. Ez ügyben Berényi Tiborral, a Méhkerék SE volt másodedzőjével folynak egyeztetések.

B. M.

A tervezett edzőmérkőzések menetrendje:
J
úlius 18., szerda, 18.00: Dobozi SE–Vésztői SE
Július 21., szombat: Dobozi SE–Kétegyháza SE
Július 25., szerda, 18.00: Békéscsabai MÁV SE–Dobozi SE
Július 28., szombat: Dobozi SE–Sarkadi KLE
Augusztus 1., szerda, 18.00: Dobozi SE–Újkígyós FC
Augusztus 4., szombat: Szeghalmi FC–Dobozi SE

Címlapon: Részlet a Békésszentandrás legyőzését követő aranyünnepből. Fotó: Szabó Zsolt 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.