Beindul a munka BRSE háza táján

Hétfőn munkába állt a BRSE ötszörös magyar bajnok röplabdacsapata. Reggel 9 órakor indult a program, az új játékosok és stábtagok bemutatásával, majd Baran Ádám elnök tartott köszöntőt és tájékoztatót a keret részére. Ezt követően Kormos Mihály szakmai igazgató fogalmazta meg elvárásait a csapat felé, illetve ismertette a következő hetek programját.

A lányok aztán munkába is álltak, a frissen érkezett erőnléti Karolj Ferenc vezetésével, aki Bajnokok Ligája döntős csapatból tette át székhelyét Békéscsabára..
– Az előttünk álló idényre vonatkozó hivatalos célkitűzéseket, a szeptemberi szezonnyitó sajtótájékoztatón publikáljuk majd, ugyancsak ekkor fedjük fel névadó szponzorunk kilétét, akivel már aláírt megállapodással rendelkezünk. Elégedettek lehetünk, hiszen a terveknek és a klub koncepciójának megfelelően zajlott a stáb és a jelenleg 13 fős a keret kiválasztása, összeállítása. Ksenija Ivanovics és Lucija Mlinar hazája válogatottjával készül az augusztusi Eb-selejtezőkre, ők szeptember első hetében csatlakoznak majd. A körülmények adottak a megfelelő, magas szintű munkához, hiszem, hogy ismét egy sikeres idény elé nézünk – nyilatkozta Baran Ádám.
Sofija Medics számára nem volt teljesen ismeretlen a közeg, bár ahogy a szerb válogatottban is pályára lépő játékos elmondása szerint, hatalmas fejlődésen ment keresztül a klub az elmúlt évek során, amelynek nyomon követte állomásait.
– Boldog vagyok, hogy visszatérhettem Békéscsabára, szeretnék én is a sikertörténet részese lenni, nemcsak a magyar bajnokságban és kupában, hanem a nemzetközi színtéren is – összegezte a 27 éves center, aki a szakemberek szerint a bajnokság egyik üde színfoltja lehet.
Bodnár Dorottya nyáron a pihenés és regenerálódás mellett kiemelt hangsúlyt fektetett tavaly műtött térdének rehabilitációjára.
– Sokat dolgoztam a nyáron, jó erőben kezdem a felkészülést, vártam már, hogy elkezdjük. A Misi vezette szakmai stáb garancia a fejlődésemre, illetve jókat hallottam az új erőnléti edzőnkről is. Jó játékosokkal és emberileg is remek személyekkel kötött szerződést a klub, határozott célom, hogy bővítsem aranyérmeim számát – mondta mosolyogva a szurkolók egyik kedvence.
Tálas Zsuzsit sokan faggatták visszatéréséről. A csapatkapitányi tisztséggel megbízott feladó szerint sokat tanult légiósként, tapasztaltabb játékos lett.
– Ahogyan azt már több alkalommal kinyilvánítottam, örültem a BRSE megkeresésének, ismerem a terveket, tudom, hogy mire számíthatok. A keret zömével már játszottam együtt, nagy várakozással tekintek az idény elé – hangsúlyozta a kapitány.

Címlapon: Az első közös csoportképek egyike

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.