Bizakodva várják az idényt Kondoroson

Az újszerű felkészülés derekán jár a Kondorosi TE megye I. osztályú labdarúgócsapata. Ifjabb Somogyi János, az edzői karrierje elején járó, nyáron kinevezett tréner, az egykori szövetségi kapitány, Dárdai Pál újítását követve, a téli alapozás közepére egyhetes pihenést írt elő a játékosoknak.


Ezek a napok választják szét az állóképesség fejlesztésére, illetve a technikai elemek gyakorlására szolgáló időszakot. Aktív pihenőről van szó, hiszen a játékosok számára két egyéni futóedzés előírt a szakvezető, és egy közös uszodai összejövetelt is a programba iktattak szaunával, gyúratással.
– Eddig viszonylag szűk létszámmal végeztük a munkát, ennek ellenére a srácok hozzáállását látva elégedett és bizakodó vagyok, hiszen rendkívül keményen dolgoztak, így megérdemlik a beiktatott kis pihenést. Bízom benne, hogy a labdás edzésekre újra motiváltak lesznek a játékosok, és már a kiszemelt új emberek is csatlakozhatnak a kerethez! – fogalmazott ifj. Somogyi János.

A zöld-fehérek az előző héten két edzőmérkőzésen is pályára léptek. Szerdán a Mezőtúrral végeztek változatos, 44-es döntetlenre, két nappal később pedig az Előre második számú együttesével és a Labdarúgó Akadémia U19-es alakulatával játszottak egy-egy félidőt, a vége 43 lett a csabaiaknak. Mindkét találkozó erőnléti foglalkozásnak is beillett, mivel mindössze egyetlen cserével vívták azokat meg.

Gondot jelent, hogy családi, iskolai és munkahelyi elfoglaltságok miatt több játékosunk sem tudja rendszeresen látogatni a foglalkozásokat. Kevesen vagyunk tehát, ezért szeretnénk igazolni két-három embert. Előrehaladott tárgyalásban állunk a klubjaikkal, reményeink szerint a jövő héttől ők is bekapcsolódhatnak a munkába számolt be a keretet érintő várható változásokról Tímár Zoltán klubelnök.
A sportvezető azt is hozzátette, hogy bravúr lenne tavasszal is megtartani a pillanatnyilag birtokolt vezető helyet, mivel nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok a felsőházban, ennek ellenére megpróbálják a legtöbbet kihozni az évből.
A tavaly nyári nehézkes évkezdés után merészebben tervezünk. Minél előbb szeretnénk végezni a tabellán, ugyanakkor nem könnyít a helyzetünkön, hogy az első hat csapat mindegyikének megvan az esélye arra, hogy odaérjen valamelyik dobogós helyre. A Körösladány kifejezetten jól igazolt, nagyon erős kerettel rendelkezik, ismerve Fodor Sándor szakmai munkáját, immár az első számú favoritnak számít, de mi szeretnénk megnehezíteni a dolgát mondta a tavaszi idény kapcsán a KOTE elnöke.
A kondorosiaknak egyetlen távozójuk akad eddig: a rutinos irányító, Kajtár István Csabacsűdre igazolt, ugyanakkor az átigazolási határidő lejártáig bizonyosan lesz még változás a keretükben.

B. M.

Címlapon: A kondorosiak bíznak abban, hogy tavasszal is lesz mit ünnepelniük. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük