Bodonyi Dóra neve is az örökös bajnokok falán

Az augusztusi szegedi világbajnokságon pályafutása negyedik és ötödik vb-aranyérmét megszerző békésszentandrási Bodonyi Dóra, illetve Csernák Károly mesteredző neve ünnepélyes keretek között felkerült kedden a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) székházában található márványtáblára.


Az ünnepi eseményen Schmidt Gábor, a szövetség elnöke kiemelte, hogy a sportágban nagy értéke van az örökös bajnoki és a mesteredzői címnek, ez a megbecsülése azoknak a versenyzőknek és trénereknek, akik évek óta szállítják az érmeket és a sikereket.
– A kajak-kenu az idén is igazi sikersztori volt, az augusztusi szegedi vb döntőiben tízezrek szurkoltak versenyzőinknek. Az eddig megszerzett 13 olimpiai és három paralimpiai kvóta azt jelzi, hogy a sportág stabilan indulhat neki a Tokióig vezető hátralévő útnak – mondta Schmidt.
Medveczky Erika nyolcszoros világbajnoka, aki tavaly óta örökös bajnoka a sportágnak, Bodonyi Dóra méltatásakor kiemelte, hogy „nagyon fiatalon került a felnőttek közé, sok hullámvölgy volt a pályafutásában, de mindig képes volt megújulni, és csendes tenni akarásával mindig ott áll a négyes mellett”.
Az eseményen elhangzott, hogy Bodonyi Dóra, aki augusztusban a női kajaknégyes tagjaként és egyes 5000 méteren nyert aranyat, a sportág 52. örökös bajnoka, amely címhez olimpia arany, vagy öt felnőtt vb-cím szükséges.
– Olyan emberek vannak a táblán, akikre mindre felnézek. Nagyon jó érzés egy táblán szerepelni velük. Sokat változott a hozzáállásom az elmúlt két évben, nagyon sok munkám van minden egyes aranyéremben – mondta az ünnepségen a békésszentandrásiak büszkesége.

Címlapon: Bodonyi Dóra leleplezte a márványtáblát, amelyen már a saját neve is szerepel. Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség