Boér Zsolt leköszönt Szénáson

Három év után távozik a Nagyszénás SE edzője, Boér Zsolt. A hírt maga a szakember jelentette be az egyesület közösségi oldalán. Irányításával a megyei harmadik vonal 5. helyezettjéből a megye I. osztály ötödik legjobb csapatává fejlődött a kék-fehér alakulat.

Boér Zsolt

Huzamosabb ideje érlelődött bennem a döntés, a vezetéssel már az évzáró vacsorán közöltem, hogy nem folytatom a három éve elkezdetett munkát – mondta elöljáróban a tréner. – Rengeteg szép emlék köt a csapathoz és ehhez a közösséghez, de meg kellett hoznom, mert rám fér már a pihenés. Aki munka mellett edzősködik, az tudja csak igazán, hogy milyen fárasztó dolog is, éppen ezért időnként szükséges feltöltődni, nálam pedig most jött el ennek az ideje.

Az elmúlt évek példátlan felemelkedését látva, tényleg nem lehetett egyszerű a döntés. De vajon „überelhető-emég ez a fejlődés?
A harmadik vonal középmezőnyéből két osztályt feljebb lépve is erős egységet alkottunk, amely a legjobbakkal szemben is becsülettel helytállt. Úgy gondolom, hogy ezzel a pillanatnyi lehetőségeket is figyelembe véve kihoztuk a maximumot abból, amit Nagyszénáson el lehet érni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy év közben már nem mindenki tudott olyan szerepet vállalni a család és a munkahely miatt, amit megkívánt volna ez a szint. Tavaszra behatárolta lehetőségeinket a sok sérülés, gyakorlatilag az idény két harmadán keresztül ennek nyögtük a nem kívánatos hatásait. Az ötödik hellyel elégedettek lehetünk, hiszen ideális tavaszi felkészülés mellett sem érhettük volna utol azokat a riválisokat, akik előttünk végeztek, pontszámban azonban lényegesen közelebb végezhettünk volna hozzájuk.

Nem tart attól, hogy hiányozni fog a foci?
Eleinte biztosan szokatlan lesz, hogy a munkából nem kell igyekezni a pályára, ha elindul a felkészülés, de mindezt feledteti majd a család. Szeretnék többet együtt lenni az egyéves kisfiammal, akinek most már nem csak az anyukájára van szüksége. Az elkövetkező időszak a feltöltődésről szól, nem a fociról, aztán pedig majd meglátjuk… Ahogy a mondás tartja: soha ne mondd, hogy soha!

És ha valahonnan érkezik majd egy visszautasíthatatlan ajánlat?
Hiába keresnének máshonnan, egyelőre biztosan nem vállalok munkát sehol. Kikapcsolódásra, pihenésre van szükségem, azzal önmagamat hazudtolnám meg, ha máshol ismét beleállnék!

B. M.

Címlapon: Szénáson kihozták az évből, amit lehetett. Fotó: Babák Zoltán