Bohus Richárd 100 háton döntőzik délután

A harmadik napi előfutamokkal folytatódott délelőtt Debrecenben az idei országos felnőtt úszóbajnokság, amelynek során minden békéscsabai versenyző egy számban volt érdekelt. Közülük az Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Bohus Richárd (képünkön) vitte a legtöbbre.

Mint korábban Bohus Ricsi magyarországi edzője, Szarvas János jelezte, sajnos egy napra, péntekre esett, ráadásul egymás utáni versenyszámként írták ki a 100 méteres hát-, illetve gyorsúszás, amely tulajdonképpen tanítványa két fő száma. Ezért dönteni kellett, melyikben rajtoljon el. A választás a hátúszásra esett, ugyanis a csütörtöki gyorsváltóban a csapat első embereként „vb-érvényes” idő teljesítésére is megvolt a lehetőség. Igaz, a hátúszás egyéni száma után még egy alkalom nyílik a szintidő teljesítésére, ugyanis szombaton a vegyes váltó első úszójaként rajtol el.
De maradjunk a péntek délelőtti eseményeknél. Rendkívül szoros befutót hozott a délelőtti 100 méteres hátúszás előfutama, az első és a nyolcadik között alig volt több mint egy másodperc. A futamot végül egy régi motoros, az egykori békéscsabai Balog Gábor nyerte 56,13 másodperccel, Bohus Ricsi ötödik lett a 37 induló közül, ideje: 56,95. Amin, edzője reményei szerint délután tovább farag, és ezzel együtt előrébb lép a sorban.
Maradva a hátúszásnál: a fiatal Szabó Orsolya egy lehelettel maradt le a B döntőről, ugyanis a 17. helyen csapott célba 37 induló közül az ugyancsak 100 méteres távon 1:07,03 perces idővel.
Matejdesz Máté a 100 méteres mellúszásban ötvenegyed magával startolt el és végül a 29. helyen ért célba 1:08,80 perces időeredménnyel.
Bár Bohus Ricsi kihagyta a a100 méteres gyorsúszás, azért három békéscsabai ott volt a rajtkövön, ahol 81 versenyző próbált szerencsét. A csabaiak legjobbja Hajtman Tamás lett, aki a 18. helyezést harcolta ki 52,66 másodperccel, vagyis neki is nagyon közel volt a B döntő. Arányi Norbert 54,02 másodperces teljesítménye a 37., Fehér Benjámin 54,56-os eredménye a 43. helyhez volt elegendő.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.