Bravúros szarvasi tornagyőzelem

Szarvasi siker született a kecskeméti III. KÖD Mix röplabda tornán, amelyet múlt szombaton rendeztek meg. A Bazsó Kitti, Takács Judit, Pecsenye Rita, Demcsák Dávid, Kiri Bence, Szerb Milán által alkotott Szarvashiba a négyes döntőben körbeverések után nyerték meg a serleget az esélyesebbnek vélt helyi alakulatok előtt.

A tornára 20 csapat nevezett, a mezőny 4 részre osztva vívta csoportmérkőzéseit. A szarvasiak számára a házigazda KÖD jelentette a legnagyobb kihívást, de végül veretlenül nyerték ezt a szakaszt és egy másik ötös második helyezettjével játszhattak a 4 közé jutásért. Ezt a mérkőzést 10 pont különbséggel nyerték, így következhetett a körmérkőzéses finálé.
Elsőnek egy régi ellenféllel, a SIX-TEAM-mel küzdöttek, de ezt a csatát 2 ponttal elveszítették. A folytatásban egy eddig ismeretlen csapat ellen játszottak, de hamar megtalálták a gyenge pontjukat, ennek köszönhetően 5 ponttal nyertek, A nap utolsó meccsét ismét a KÖD csapat ellen játszották, akik fináléban addig nem kaptak ki. Ekkor már látszott, ha nem nyernek a szarvasiak, akkor harmadikok, ha egy-két ponttal bizonyulnak jobbnak, a körbeverés miatt másodikok, ha pedig legalább 3 pontot vernek az ellenfélre, abban az esetben tornagyőztesek. A meccsel elmaradt a várt nagy csata, a Szarvasvadász ellentmondást nem tűrő játékkal, 10 pont különbséggel győzött az októberi Szarvasi Mix Kupa győztese ellen, így végül minden riválisát maga mögé kényszerített, köztük számos olyan csapatot, amelyben NB I-es játékos is játszott.

Címlapon: A tornagyőztes Szarvashiba csapata (balról): Bazsó Kitti, Takács Judit, Pecsenye Rita, Demcsák Dávid, Kiri Bence, Szerb Milán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.