Bronzérmes a csabai párbajtőr csapat

A békéscsabai Alföld Vívó Akadémia kadet korosztályú párbajtőrözői bronzérmesek lettek a Gerevich Aladár Sportcsarnokban megrendezett hétfői csapatbajnokságon. A Csiaki Dorottya, Kazár Dóra, Petri Renáta alkotta triót az esélyesebb Vasas gárdája ütötte el a még fényesebb éremszerzés lehetőségétől, de az angyalföldiek második csapata már nem fogott ki Galli Zsolt tanítványain.

Nem merült hosszú álomba a magyar vívósport, két nappal az év első napja után már pástra szólították a kadeteket Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, mégpedig rögtön az országos bajnokság keretében. A négy egyéni aranyérem négy klubba került. A másnapi csapatverseny is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, összesen hét egyesület nyert aranyat, egyedül az UTE duplázott.
A békéscsabai párbajtőrözők jó hangulatát Dékány Kinga alapozta meg még szombaton, aki sérüléséből még nem teljesen felépülve verekedte be magát a legjobb nyolc közé, ahol 6. lett. A csapatversenynek két trióval vágott neki az Alföld Vívó Akadémia. Az egyéni eredmények miatt már az első körben vívnia kellett a csabaiak egyes számú triójának, Csiaki Dorottyának, Kazár Dórának és Petri Renátának. A PTE-Pécsi EAC 45:16-os legyőzését elvárták az edzők, a Tata ellen már küzdeni kellett, de taktikus vívással 45:39-re a válogatott Molnárral felálló ellenfelet sikerült felülmúlniuk. A kadet ranglistán élbolyban álló versenyzőkkel kiálló Vasas egyes csapata ellen már hatalmas bravúrnak számított volna a győzelem, ez nem is jött össze (32:45). A bronzmérkőzésen a szintén erős Vasas II. sokáig vezetett, de a jól vívó csabaiak fordítottak és két tussal győztek. A Dékány Kinga, Fekete Elizabet, Keszthelyi Zorka összeállítású csabai „kettes” együttes a Fless 45:37-es legyőzésével elérte célját, a nyolc közé kerülést. A későbbi bajnok Vasas túl nagy falatnak bizonyult (35:45), de az 5–8. helyért a Tatát megszorították (43:45), az MTK elleni helyosztóra viszont már elfáradtak (32:45) és végül a 8. helyen zártak.
– Fiatal vívókkal vágtunk neki az országos bajnokságnak, de tudtuk, hogy sok az ügyes lány, voltak reményeink. Egyéniben nem feltétlenül Dékány Kingától vártuk a legjobb nyolc közé jutást. Csapatban a négybe vártuk a még serdülőkorú lányokat, bravúrral a dobogóra is sikerült fellépnünk – foglalta össze a két napot Galli Zsolt, az Alföld Vívó Akadémia vezetőedzője.
Végeredmény: 1. Vasas I., 2. Diósgyőr, 3. Alföld VA I. (Csiaki Dorottya, Kazár Dóra, Petri Renáta), 4. Vasas II., 5. Szolnok, 6. Tata, 7. MTK, 8. Alföldi VA II.

Címlapon: A csapat többi tagjához hasonlóan Petri Renáta (balról) is alaposan kitett magáért. Fotó: Kovács Zita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.