Két játékossal erősített az Orosháza FC

Két játékossal erősítette meg keretét az Orosháza FC NB III-as labdarúgó-csapata.

Még csak 21 esztendős Oláh Zsolt, a fiatal egykori utánpótlás-válogatott labdarúgó, mégis hosszú utat járt be, amíg eljutott az OFC-hez.

Oláh Zsolt
Oláh Zsolt
Pénzváltó Bence
Pénzváltó Bence

Egykoron a Békési FC színeiben barátkozott meg sportágával Oláh Zsolt, akit hamar felfedezett a Békéscsabai Utánpótlás-nevelő FC szakmai stábja. Nem kellett messzire költöznie, a viharsarki megyeszékhelyen egyre inkább kiteljesedett tudása. Olyannyira, hogy azt utánpótlásáról méltán híres Benfica is hívta a fiatal futballistát.

Az 1992-es születésű támadó az előző szezonban a Pécsi MFC-Matias csapatát erősítette, ám nem volt maradása, így most egyéves szerződést írt alá a harmadosztályú Orosházi FC csapatával.

Ugyancsak az orosháziakhoz került a Csongrád megyei I. osztályba visszacsúszó Tisza Volántól a 23 esztendős védő, Pénzváltó Bence. A Kecskeméti TE-ben nevelkedett játékos NB II-es múlttal is rendelkezik.

Egervári hétfőn hirdet keretet

Hétfőn hirdeti ki a románok elleni, sorsdöntőnek ígérkező világbajnoki selejtezőmérkőzésre készülő keretét Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség honlapjának pénteki beszámolója szerint a szakvezető a hétvégi fordulóban még egyszer megnézi az OTP Bank Ligában játszó kiszemelteket.
Múlt hét szerdán a szeptemberi vb-selejtezőket megelőző utolsó, csehek elleni felkészülési találkozón Kovács István, Juhász Roland és Kádár Tamás személyében három Magyarországon játszó labdarúgó szerepelt a kezdőcsapatban, csereként pedig Böde Dániel és Guzmics Richárd kapott lehetőséget a bizonyításra. A keretbe ugyanakkor meghívást kapott további négy NB I-es futballista, Fiola Attila, Varga Roland, Mészáros Norbert és Elek Ákos személyében.
A magyar válogatott szeptember 6-án Bukarestben a románok, szeptember 10-én a Puskás Ferenc Stadionban az észtek ellen játszik világbajnoki selejtezőmérkőzést.
A magyarok hat mérkőzésen 11 pontot gyűjtöttek, s a csoport második helyén állnak a vb-ezüstérmes és százszázalékos hollandok mögött. Egervári együttesét a románok egy-, a törökök négypontos hátránnyal követik. A vb-selejtező következő körében ezért lesz különösen nagy jelentősége a Románia elleni találkozónak, mert egy esetleges győzelemmel elérhető közelségbe kerülne a pótselejtezőt érő második hely, amelyre az 1998-as világbajnokság kvalifikációs sorozata óta nem volt példa.

MTI

Következik a Vasas: győztes csapaton ne változtass!

Az idei esztendőtől egycsoportos labdarúgó NB II-ben a hét végén a második fordulóra kerül sor. Ennek során a Békéscsaba 1912 Előre SE most idegenbe látogat, nevezetesen a tavalyi egyik nagy rivális otthonába, a Vasashoz.

A fővárosi piros-kékek együttese a nyár folyamán alaposan átalakult. Számtalan labdarúgó távozott, és csaknem ugyanennyi érkezett. A legismertebb új szerzeményük az Újpestből kölcsönbe érkezett 21 éves utánpótlás-válogatott (U-21) Zamostny Balázs, akit elsősorban a csatár poszton vethet be, miként a szintén támadóként jeleskedő, szintén volt újpesti Remili Mohamed, aki jó néhány első osztályú találkozón kapott korábban szót, legutóbb 27 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és három gólt szerzett.

A Békéscsabából Mészáros László kisebb sérüléssel bajlódik, mindenki más Komjáti András vezetőedző rendelkezésére áll a vasárnap 18 órakor kezdődő találkozón.

A Békéscsaba tervezett csapata megegyezik a Tatabánya ellen sikert elért alakulattal, vagyis: Scsekics — Balog Z., Albert I., Szűcs I., Juhász Gy. — Lucas, Tölgyesi, Király — Leucuta, Mosquera, Voiculet. A kispadon: Póser (kapus), Tolmbaye, Pozsár, Horváth T., Pantovic, Balogh M., Radványi és Soós foglal helyet.

A mérkőzés játékvezetője: Oláh Gábor. Segítői: ifj. Kormányos II. Gábor, Aradi József.

Jávor Péter

Harmadosztályú idegenbeli remények

Az NB III-as bajnokság Középső csoportjának első játéknapján mindkét Békés megyei csapat hazai pályán kezdett, s mindkettő 2–1 arányban győzött. Most a sikeres rajtot követően a Várfürdő-Gyulai Termál FC szombaton Monorra látogat, míg másnap az OFC pedig a Dunántúlon, pontosabban Szekszárdon teszi tiszteletét. A két együttes trénere, Popovics Pál és Kvasznovszky József nyilatkozott a Sport Extrának.

Popovics Pál (Gyula): – Mint minden mérkőzésen most is nyerni szeretnénk. Tavaly oda-vissza legyőztük a Monort, és ők most sem kezdtek jól, ugyanis a Szegedtől vereséget szenvedtek. Ezért optimistán várom a találkozót, habár még nem teljesen állt össze a játékunk, éppen ezért egy-két poszton változás várható a múlt heti kezdőhöz képest.

Kvasznovszky József (Orosháza): – A Soroksár ellen szinte mindenki a maximumot nyújtotta, s ez vezetett a győzelmünkhöz. A Szekszárd ellen ugyanilyen akarattal, elszántsággal és odaadással kell küzdenünk. Bízom benne, hogy bővül a keretünk, és olyan focistákra is számíthatok, akik a múlt héten nem szerepeltek. Egy hiányzónk biztosan lesz, az új igazolásunk, Nyéki Boldizsár igazoltan marad távol. Ellenfelünk kiegyensúlyozott, komoly játékerőt képvisel, legutóbb a Dráva-csoport második helyén végzett, úgyhogy nem lesz egyszerű feladatunk, de szeretnénk mindenféleképpen „pontosan hazaérkezni”.

Jövő hétre maradtak a balhés ügyek

A „rázós” ügyek az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottsága (FEB) jövő heti ülésére maradtak. A plénum hiába rendelte be a Baráth kontra Gradinariu nyári balhé résztvevőit, az idézés sem használt, ezért a FEB augusztus 27-én ismét megpróbálja kideríteni, hogy a kétegyi játékos-edző miért fejelte le a sípmestert, az ominózus júliusi Gyulai Termál U21–Kétegyháza felkészülési meccsen. Ennél lényegesen frissebb atrocitás Görgényi Andrásé, akit gyaníthatóan egy nyilvánvaló kétméteres leshelyzetből születő gól mellékhatásaként vágtak háton a Kondorosi TE–Rákóczi Vasas felnőtt bajnoki mérkőzés félidejében.

Íme a határozatok „tételes” listája:

Felnőtt

Vajgely György (Kondoros) 2, Podina László (Battonya) 2, Vincze Alex (Mezőhegyes) 2, Dila István (Kétegyháza) 2, Hanyecz Bence (Kondoros) 1, Németh Gábor (Rákóczi Vasas) 1, Szabó Ákos (Rákóczi Vasas) 1, Tóth István (Doboz) 1, Maczák Máté (Csorvás) 1, Steigler Ádám (Békésszentandrás) 1, Lázók Sándor (Bucsa) 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre, míg Varga Péter (Mezőhegyes) 2013. szeptember 3-ig szóló eltiltást kapott.

Utánpótlás

Gulyás Ádám (Csabacsűd) 1, Gelán Szabolcs (Csorvás) 1, Annus Csaba (Csanádapáca) 1, Szalai István (Bucsa) 1, Papp Viktor (Dévaványa) 1, Farkas Tamás (Magyarbánhegyes) 1, Szemenyei István (OMTK-ULE) 1 soron következő bajnoki mérkőzésre, míg Janurik Attila (Szarvas) 2013. szeptember 11-ig szóló eltiltást kapott.

Egyéb

A Fegyelmi Bizottság augusztus 27-én 16 órára beidézi a Kondorosi TE képviselőjét és Görgényi András asszisztenst, a Kondoros–Rákóczi Vasas felnőtt bajnoki mérkőzés félidejében történt események kivizsgálása céljából.

A Mezőkovácsháza egy soron következő hazai mérkőzésén szövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségeinek viselésére kötelezve.

A Gerla, a Doboz és az Újkígyós írásbeli figyelmeztetésben részesült, amiért nem teljes létszámmal szerepeltette ifjúsági csapatát a bajnokin. Ez mindhárom klub első ilyen irányú vétsége volt, a következő után jár pontlevonás.

Hasonló szankciót hoztak a Szeghalom ellen is, amely az érvényes szabályok ellenére nem biztosította a digitális jegyzőkönyv elkészítésének feltételeit

A FEB augusztus 27-én 16.30 órára beidézi Gradinariu Codru (Kétegyháza) eljárás alá vont személyt, a Kétegyháza képviselőjét, Szabó Attilát, a Gyulai Termál FC képviseletében, továbbá Baráth János játékvezetőt.

Színes lapok miatt a Gádoros 5000, a Bucsa és a Nagyszénás SE 6-6000 forint pénzbüntetést kapott.