Csatár érkezhet az Előréhez és Gyulára is

Bár a Kórház utcában még tart az év eleji csendélet, ez az állapot csak január 9-ig tart, amikor is az Előre mindkét labdarúgócsapata hozzálát a téli felkészüléshez. A háttérben persze javában zajlanak a szezon rajtját előkészítő munkálatok, így a szakvezetés gőzerővel keresi azokat a játékosokat, akik tavasszal elősegíthetik a célok realizálását.

Annyi már december elején kiderült, hogy az NB II-es együttes őszi keretéből nem tartanak igényt Ihrig-Farkas Sebestyén és Huszár Gergő szolgálataira, Takács Péteren pedig rossz nyelvek szerint a magas fizetése miatt szeretnék túladni. Hogy kikkel pótolhatják a keretben felszabaduló helyeket, az egyelőre talány, mert a klubnál a „zuhanyhíradós híreket” nem kommentálják, az átigazolással kapcsolatos információkat pedig csak a hivatalos honlapon teszik közzé, ott viszont eddig egy sor sem jelent meg erről. Van viszont a labdarúgóknak egy kiadó klubja is, ahonnan azért esetenként napvilágot látnak friss hírek.
A Nemzeti Sport Online információja szerint Eszlátyi István, a Sopron támadója lehet az egyik lehetséges új szerzemény, amennyiben közös nevezőre jutnak a felek. A 26. életévet februárban töltő csatár lábában több mint 100 NB II-es mérkőzés van, de az élvonalban is szerepelt pápai színekben, még a 2013–14-es évben. Akkor 27 találkozón két gólt jegyzett, a másodosztályban azonban jóval termékenyebb labdarúgó.
Az Előrével konkuráló klubok egyik-másikánál lényegesen aktívabb mozgás zajlik a piacot illetően. A feljutó helyen „parkoló” Soroksárnál például kapusposzton kínálkozik hiány. Holczer Ádám a Ferencvároshoz távozott, Bartos Attila pedig befejezte pályafutását, így két új hálóőrre is szüksége lesz Lucsánszky Tamás vezetőedzőnek. Az egyiket Kunsági Roland személyében már meg is találták a sárga-feketék. Az őszi idényt a Győri ETO-nál töltő hálóőr az előző szezonban már volt a Soroksár játékosa, s most visszatér a XXIII. kerületbe. A másik kapus Steer Bence lehet, aki a norvég harmadosztályú Nardo FK-tól térhet haza. A Vasasban nevelkedő portás decemberben már a soroksáriakkal edzett, sorsáról azonban csak január elején születik döntés.
A szintén feljutásra aspiráló Balmazújvárostól három játékos távozott. A rutinos Máté János visszatér Gyirmótra, Varga Kevin a DVSC-hez távozott, míg Istenes Eriket egy NB III-as együtteshez kívánják kölcsönbe adni. Érkezőkről ellenben nincs hír a hajdúsági együttes háza táján.
Nem így a kiesés elkerüléséért küzdő Budaörsnél, ahol Bognár György vezetésével már hétfőn megkezdődött a felkészülést. Az első foglalkozáson már feltűnt a Csákvárról érkező támadó, Horváth Roland, a klub honlapja azonban egy távozóról is beszámolt. Bogesz, azaz Bogáti Péter közös megegyezéssel hagyja el a budaörsieket, akiknél két és fél év alatt 68 bajnokin 18 gólt szerzett. A Békés Megyei sport Extra rendelkezik olyan információkkal, hogy a támadó szintén a Viharsarok felé veheti az irányt, igaz kicsivel tovább kell kocsikáznia Békéscsabánál.

Címlapon: Eszlátyi István az elkerülhetetlen vérfrissítést jelenthetné a lila-fehérek támadó szekciójában. Fotó: Tóth Zsombor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.