Csupán két új arc az Előrében

Lassan élesbe kanyarodik a felkészülés a labdarúgó-bajnokságok minden szintjén. A télen több csapatnál is jelentős változások voltak, legyen az NB I, vagy éppen megyei III. osztály. Ám akadtak olyan klubok is, ahol alig volt játékos mozgás. Az egyik ilyen a NB II-ben a dobogós helyen tanyázó Békéscsaba 1912 Előre.

Két új arcot fedezhetnek fel az érdeklődők, ezek egyike a tavaszi idényre az MTK-tól kölcsönbe érkezett, 18 éves Lustyik Levente, aki elmondása szerint szeretne beilleszkedni a másodosztályú csapatba, és szeretne minél többször szóhoz jutni.
A másik Hursán György (a képen jobbra), aki az 1860 München magyar légiósaként tér vissza nevelő-együtteséhez, az Előréhez, akit 2019 nyaráig vesz kölcsön a klub – számolt be róla a német klub hivatalos oldala.
Hursán György – aki 2015 elején a Puskás Akadémia U19-es csapatától került Németországba – nem indult el a német negyed osztály élén álló csapatával az edzőtáborba, mert egy NB I-es együtteshez szeretett volna szerződni. A középpályásként és védőként bevethető sokszoros utánpótlás-válogatott játékos a téli felkészülést a Diósgyőri VTK-val kezdte meg, ám a törökországi edzőtáborba már nem tartott a gárdával. A 21 esztendős futballistát ezt követően az Újpesttel hozták szóba, ám a fővárosiak helyett egy másik lila-fehér együttes, az NB II. dobogójának legalsó fokán telelő Békéscsaba 1912 Előre lett a befutó – amely egyébként Hursán nevelő-egyesülete. Az 1860 München felnőtt csapatához nyáron felkerülő ballábas középpályás 13 meccset játszott az őszi szezonban, a német csapattal kötött szerződése 2020 nyaráig szól.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.